2007. december 29., szombat

Szkreppelt süti

Nem tudom ugyan egészen pontosan, hogy mi a Scrapbooking (vagy ahogy odahaza írják: szkrep), és azt sem hogy mi a célja, nekem kicsit zavaros ez a mostan dühöngő scrap-mánia, de a nők úgy látszik szeretik. Én csak annyit látok rajta, hogy vesznek egy kartonlapot, és annyi fotót, betűt, kacskaringót, virágot és egyéb bizbazt ragasztanak rá, hogy lehetetlen felfogni az alkotás értelmét.

Viszont Scrapcooking már egészen más! Ezek kekszre sütött kacskaringók és virágok, szóval nem pusztán önmagáért való dolog, és nem is olyan átláthatatlan, hanem nagyon is csinos.
Már tavasszal is láttam ilyet Párizsban, de nem is tudom miért, akkor nem vettem meg, ám most lecsaptam rá, hazahoztam, és gyorsan ki is próbáltam. Működik:

Ez tulajdonképpen nem más, mint egy mintás sütőpapír, ami sütés közben rátetkózza a kekszre a kacskaringóit. Nagyon egyszerű a menete, akármilyen kekszreceptet használhatunk hozzá, épp csak vékonyra kinyújtjuk a tésztát, kiszaggatjuk, és az egyik oldalát egy ecsettel vékonyan bevizezzük hidegvízzel. A vizezett oldalával lefelé a mintás sütőpapírra helyezzük, és előmelegített sütőben kisütjük a kekszeket. A túlsütés nem tesz jót a projectnek.


18 komment:

Gabojsza írta...

Mademoiselle, lenne szíves - akár a Gasztrokacatérián - bővebben bemutatni e csodálatos találmányt? Jó lenne egy nagy totál kép a csomagolóanyagáról, hogy amikor a La Grande Épicerie-ban leszek,tudjam, mit keressek! Felettébb izgalmasnak találom :-)
Felismerni véltem egy-két kiszúróformát, ugye nem csal a szemem? Meleg üdvözletem Lassakovsky kisasszonynak is!

Névtelen írta...

Ez egyszerhasználatos kacat?

Csak várd meg, amíg a Velvet vagy más felkapja ezt az őrületet, itt is el fog terjedni.

Mademoiselle írta...

Igen sajna csak egyszerhasználatos :-(

Gabojasza, rendben, adj egy kis időt, és kiegészítem a postot minden gyakorlati tudnivalóval, csomagolás képekkel, és beszerzési forrásokkal :-)

VKOrsi írta...

ezzel aztán meg kell tanulni helytakarékosan felrakni a kekszeket :)
nagyon jópofa.

Névtelen írta...

naaaa... nekem is ilyeeeeeet! jelentem, én ki tudom használni a helyet nagyon, az üvegen már megtanultam:D hogyé adják az ilyen sütőpapírnak darabját?

Mademoiselle írta...

Miért pont a Velvet kapná föl?

N.Zsuzsi írta...

Hát ez nagyon király, vlahonnan nekem is szereznem kell, nem tudnék élni ezentúl nélküle ;)
Én is szkreppelek, amúgy. Vagy inkább kollázsozom. Nézőpont kérdése.
Pamina

Mademoiselle írta...

Ugye nem haragszol Pamina?
Nem akartam senkit megbántani, csak nekem tényleg nagyon zsúfoltnak tűnik némelyik scrap-kép. Itt Franciaországban is teljes erővel dühöng, a könyvesboltban mostmár egy külön szekrényt állítottak a témával foglalkozó könyveknek, és minden hobbi meg kézművesbolt, meg a sima nagyformátumu élelmiszerbolt papírrészlege is ezzel van tele :-))

N.Zsuzsi írta...

Dehogy haragszom :D hová is lenne a világ, ilyesmin sértődni. Na meg szkrep és szkrep között óriási a különbség :P

Mademoiselle írta...

Ja, egyébként a scrapek díszítőelemei külön-külön nagyon tetszenek, én is szoktam venni scrapcsomagokat dekorációnak szétosztva, csak együtt sok.

N.Zsuzsi írta...

...de bosszúból azért megblogoltalak :D
http://href.hu/x/4afu

Mademoiselle írta...

Az édes bosszú!! :-)

Áruld már el Pamina, hogy a csudába tudnék neked emilt írni, mert seholse találok emilcímet. Se a gasztroblogodon, se a scrappen. Lehet persze, hogy csak simán vak vagyok... :-)

Szilvi írta...

WOW! Ez jó, ez tetszik! ;) Már meg is súgtam a kedvesemnek, mit hozzon nekem legközelebb Párizsból ;)
Mellékesen én is scrappelek és csak az érti meg, mi ez a mánia, aki egyszer kipróbálja. De vigyázat, többé nem ereszt ;)

N.Zsuzsi írta...

Tavernából vhogy elérhető -de ide is ideírom:
pam.ina kukac citromail.hu

Mademoiselle írta...

Köszi Zsuzsi, ezet szerint tényleg vak vagyok :-))

Igen Szilvi, én is ettől tartok, pláne most, miután megnéztem Pamina és az ő kedvenc szkreppajtásainak a munkáit :-) Úgy tűnik nem is annyire elvárás a zsúfoltság, és olyan Tag mini bookot meg egyszerűen AKAROK!!!

Mademoiselle írta...

Jesszusom, csak nem TE vagy AZ a Szilvi, aki ezt készítette?!
http://href.hu/x/4ai7
Imádom imádom!!!! Pont ilyet akarok én is!

Mademoiselle írta...

Na asszem a héten elzarándokolok a hobbiboltba és az újévre jól beszkreppelek...

N.Zsuzsi írta...

Naugyehogyugye :D
Kiírtam jól láthatóan is Tavernára a mél-címem, most már eláraszthatnak a levelek, várom :P