2007. november 6., kedd

Pain sans pétrissage

Dagasztás nélküli kenyér

Én sütöttem kenyeret! ÉN!!! KENYERET!!! (remélem mindenkinek lejött, hogy ezt most belebömböltem a világba!)

Tisztára úgy érzem magam, mint amikor Tom Hanksnek a robinson-os filmben először sikerült tüzet csiholni két fadarabbal: "- Én csináltam tüzet!" Én meg sütöttem kenyeret! Bevallom háromszor is körbetáncoltam életem első kenyérkéjét mikor kikerült a sütőből :-)

Hát nem gyönyörű? De gyönyörű! Kapitális! Frenetikus!
Nemcsak simán megsütöttem életem első kenyerét, de ráadásul a legfinomabb kenyeret sütöttem meg, amit valaha kóstoltam!

Tulajdonképpen a nyújorktájmszos pasi receptjét követtem szó szerint, mert van cup-om egyenesen Angolországból, de azért megkerestem grammra is hogy az anyucimnak is továbbadhassam a recipet, és találtam is egy hitelesnek tűnő átiratot itt, ráadásul ugyanazzal a márkájú élesztővel adta meg a recptet, amit végül én is használtam, és ami nagyon kapóra jött, mert nem kevés időmbe telt, mire rájöttem, hogy a levure mikor jelent élesztőt és mikor sütőport, ugyanis a levure mindkettőt jelenti. Ha a levure után olyan szavak vannak, mint chimique, vagy alsecienne, vagy elfelejtettem mi, akkor az nagy valószínűséggel sütőpor. Ha pedig az van utána írva, hogy bulangérie vagy brioche, vagy instantée, akkor az az élesztő lesz. De még így sem feltétlenül biztos... :-) Ha a kibontott csomagban fehér por van a világosbarna helyett, kezdjünk el gyanakodni :-)

Tehát az én hozzávalóim:
- 470 gr fehérliszt
- 10 gr só (én is "grey salt from Guérande" használtam, ami tulajdonképpen a Fleur de sel, és az a tapasztalatom, hogy ha ilyen nagy szemű sót használ az ember lánya, akkor abból kell 15 gr is, mert így picikét sótlan lett de ez az egyetlen hibája a kenyérkémnek)
- 1/4 teáskanál szárított élesztő
- 350 gr szobahőmérsékletű víz

Ezután a már ismert menet: összekutyulom lazán a hozzávalókat, folpakkal lefedem 12 órára, másnap egy alaposan kilisztezett deszkára borítom, lapogatom, kétszer összehajtom, majd egy lisztezett konyharuhába csomagolva két órát pihentetem. Másfél óra múlva elkezdem előmelegíteni 220-240 fokra a sütőt az öntöttvas cocotte-ommal együtt (amilyet a nyujorktájmszos pasi használ a videón), végül a két óra leteltével belehajítom a tésztát a cocotte-ba, és lefedve sütöm 30 percig, majd fedő nélkül 25 percig és voila! ja'i un jolie pain sans péttrisage! Jippijájé!


24 komment:

Fűszeres Eszter írta...

Isten hozott! Valóban gyönyörű, kedves barátném, úgy örülök!!!!!

Mademoiselle írta...

:-)))))
Köszönöm Eszter :-) Köszönöm :-)
Egészen elérzékenyültem :-)

Névtelen írta...

jajdejó, hogy visszajöttél! úgy örülök Neked!!

Mademoiselle írta...

Muszájvolt visszajönnöm :-) Megjelentek a karácsonyi lapok, és olyandeolyan receptek vannak bennük!!!

Névtelen írta...

Jól látom?? Visszatértél hozzánk?
Üdv újra a fedélzeten!!:-)))

(Talán megérzés, vagy mi, de eltűnted előtt pár nappal kinyomtattam a sült krémed receptjét. Most ide írom, hogy nagyon jó! És azóta gesztenyét is kaptam dobozban, és használom is.:-))

Várom az olyandeolyan recepteket én is:-))

Névtelen írta...

Jaj, de örülök. Te voltál az első kommentelőm, és nagyon hiányoztál.:))
A kenyér meg gyönyörű.

Rossamela írta...

De jó, hogy visszatértél, nagyon örülök Neked!
A kenyér is szép, most akkor az írást is elolvasom, de akartalak gyorsan üdvözölni.

Unknown írta...

Már nagyon hiányoltalak kedves Mademoiselle, és annál is jobban örülök, hogy vééégre visszatértél!

Ja, és tényleg gyönyörü a kenyered! ;o)

Névtelen írta...

Tiszta szívemből örülök a kenyérnek is (mert írígylésre méltóan gyönyörű), meg a visszatértednek is! Sajnos néhány korábbi e-mailem válasz nélkül elszállt az éterben.

Zsuzsa írta...

Micsoda meglepetés! :))
A mai napon már a második jó dolog, rég volt ilyen!!! :) Welcome back!

Gabojsza írta...

Nagyon örülök Neked! Nagyon szép a kenyered!:-)

Névtelen írta...

Felettébb jól néz ki!
Énisénisénis!!!!!!!!

Sajnos olyan öntöttvas sütőedénnyel jelenleg nem rendelkezem (hálistennek, mert különben a ded már feltörte volna vele a járólapot a konyhában, így csak a zománcosokról pattog a zománc! :) ), szerinted sima kocka kenyérformában is meg lehetne sütni, előmelegítés nélkül? Vagy még jénaira gondoltam, csak kérdés, h. a felforrósított jénai nem száll-e ripityomra, ha beledobok egy relative hideg tésztát?
Esetleg simán sütőlapon? Vagy azon szétfolyik?
R.

Névtelen írta...

Jaj de jó, hogy visszajöttél!!!! :))

Mademoiselle írta...

Köszönöm-köszönöm! de kedvesek vagytok! Nem hittem, hogy ilyen kedves fogadtatásban lesz részem, gondoltam majd csöndben visszasunnyogok, aztán majd lesz valahogy, de ez nagyon jólesik :-) Tudom szó nélkül zártam be a bazárt, de sajnos megvolt rá az okom.

Rebelle! feltétlenül fedelesben süsd! Szerintem ez az egyik kulcsmomentum benne. A jénai, ha előmelegíted is a sütőben, tuti nem fog szétpattanni, mert a tészta annyira nem hideg, elvégre be van bugyolálva egy konyharuhába. Sima lapon szétfolyik, fedél nélkül meg olyan fura lesz. Ha tegnap nem jön velem szembe a boltban 14 euros-ra leárazva egy ilyen öntöttvas edény, akkor én is a fedeles jénaimban sütöttem volna meg, de annak a cocotte-nak nem bírtam ellenálni! Annyira vágytam már rá, olyan szuper dolgokat lehet benne főzni is meg sütni is, hogy nagyon megérné még a rendes árán is (a legkisebb méretek olyan 40-50 eurosnál kezdődnek), de én sokat vacilálltam a cocotte és egy kukta között, mert kuktám nincs és azt is nagyon szeretnék, de egy SEB kukta, ami a legjobb, durván 100 euros fölött van, és ne tudtam melyiket kérjem karácsonyra, de most az előtélapó vásáron magától eldőlt a kérdés :-)

Ez is milyen már? Még egy egész hónap van télapóig, és máris telenyomták finomabbnál finomabb csokikkal az üzleteket! Ki bírja ki addig? Tavaly is legalább ötször kellett megvennem a férjecském dugi télapócsomagját, mire egyáltalán beköszöntött a december. Megették a pipponyok, tiszta sor. :-)

lekvároskukta írta...

Sziaaaa!

De jó, hogy visszatértél! Sokat olvastalak ám.
;-)

Névtelen írta...

Szia!

De jó, de jó! A kenyér is szép, de nekem speciel a francia szakértő hiányzott de nagyon!
Van is kérdésem, kettő. Mit jelent az hogy fleur de sel meg mi az a levure chimique - jól gondolom, hogy sütőpor?
Tudod, sok francia főzős újságot veszek, általában értem is, de sajnos nem mindent.

Jó blogolást!

Esetleg egy ici-pici utalást arra, hogy miért tüntél el? Ugye nem a lazac?

Piszke írta...

Nem akartam hinni a szememnek!Nagyon jó lesz megint olvasni!Hiányoztál!

Névtelen írta...

Tudtam hogy visszajössz! Nagyon hiányoztál! Örrrüüüllllööökkkk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Névtelen írta...

Ja a kenyér! Az gyönyörű!!

Névtelen írta...

Örülök, hogy megint írsz, mindig nagyon jó olvasni a francia hétköznapokról, ételekről, emberekről.

Mademoiselle írta...

Ági, a Fleur de Sel egyfajta tengeri só, amit Franciaországban kézzel "szüretelnek" vagyis a kikristályosodott sótömböket gyakorlatilag lefölözik, és ez a felső réteg különösen finom és ásványi anyagban gazdag. Guérande-i sónak is szokták nevezni, mert bár sok helyről származhat fleur de sel, de mégis a Guérande-i (Bretagne, FR) az ami a legrégibb és leghíresebb központja.

A levure chimique az sütőpor igen :-) Pont ebben a postban írtam róla :-)

Ha sok francia főzős újságot olvasol, és nem értesz valamit, akkor írd be ide vagy emailben, és ha tudom mit jelent, akkor lefordítom szívesen. Már én is megküzdöttem úgy több százzal :-)

Én eleinte a sok tésztafélébe voltam belezavarodva, de már azt is sikerül megfejtenem, úgyhogy írok is majd róla egy posztot (az olyan tésztákra gondolok, mint leveles tészta, piskótatészta, pizzatészta, paté brisée, brick stb.)

Névtelen írta...

Én erősen szégyellem magam, hogy nem figyeltem oda eléggé, annyira megörültem neked. Köszönöm, hogy ilyen türelmes vagy!

Névtelen írta...

én csak most vettem észre, de én is nagyon örülök, hogy megjöttél. Először alig akartam elhinni, de most már látom:)
(HP megvolt? és hogy tetszett?:)

Névtelen írta...

kedves mademoiselle
megsütöttem a dnk 12-t fehér lisztből (nálunk Erdélyben háromnullás liszt a neve), de elég laposra sikeredett. Az utasításokat pontosan betartottam. Vajon miért nem sikerült?
Amúgy tegnap a DNK 1,5-et is megsütöttem ugyanebből a lisztből. Nagyon finom lett, de sajnos az sem nőtt fel rendesen sülés közben. A liszt lenne a ludas?
örülnék, ha sikerülne megoldást találni, mert feltett szándékom, hogy rendszeresen süssek a családnak.