La Revue Rose

buktavasban...

2008-07-04T17:50:00.008+01:00

Jójó, tudom! De hát nálunk most nincs olyan kánikula, vili?

Magyarországon voltunk egy egész hónapig, és azalatt megtanultam egyet s mást drága sógórnőm felügyelete alatt, plusz kaptam tőle egy dagasztótálat is, úgyhogy mostmár annyira korrekt lángosokat és foszlós-fonott tejeskalácsokat tudok készíteni (dagasztom és kelesztem is ám, ez nem DNK!), hogy már variálni is merem, és ezúttal szilvalekváros buktát sütöttem öntöttvaslábosban (igen, még mindig bálványozom a kokottomat :-).

Hozzávalók:
- 500 gr liszt
- 2 tojás + 2 tojás sárgája
- 50 gr vaj + egy kevés a kivajazáshoz
- 100 gr porcukor
- csipet só
- 30 gr élesztő
- 2-4 dl tej

Kimérem a hozzávalókat, az élesztőt felfuttatom (mostmár tudom hogy ez mit jelent!) másfél deci meleg és cukros tejben, majd a maradék tej, és a két tojássárgája kivételével összedolgozom a hozzávalókat.
Namost a tej kérdése: az eredeti receptben 4 deci van, ebből a sogórnőm max. 3 decit szokott beletenni, nekem jó ha két decit felvesz a liszt, de még ezzel a mennyiséggel is egy hajszálnyival mancsosabb a tészta mint kéne, de sebaj, a maradékot megiszom.
Alaposan összegyúrom a tésztát, dagasztom s közbe dalolok, majd lezárom a kelesztőtál tetejét, kiengedem belőle a maradék levegőt, és egy jó meleg helyre teszem kelni, úgy 40 percre, amíg nem "pukkan". Miután "pukkant" újra átdagasztom a tésztát, és újra megkelesztem "pukkanásig", végül harmadszor is megismétlem. Így összesen majdnem két órát kel.
Az utolsó kelesztésnél bemelegítem a sütőt a legnagyobb fokozatra, a vaslábost alsó harmadát kivajazom, a tésztát kinyújtom kisujjnyi vastagra, féltenyérnyi darabokra szabdalom, szilvalekvárt halmozok a közepükre, gombócot formázok belőlük, és sorban kirakom velük a vaslábos alját.
Tojássárgájával ecsetelek, és egy picit még pihentetem, közben a maradék tésztával játszok, és termelem a jobbnál-jobb ötleteket a felhasználásukra (ezúttal brióst sütöttem a maradékból muffintepsiben).
Beteszem a sütőbe a lábost, leveszem a hőt 190 fokra, és a sütő elé telepszem törökülésben, figyelve hogy ébredeznek a kisbukták :-)
Nem tudom mennyi ideig sült, olyan 30 perc lehetett, szúrópróba-szerűen ellenőriztem, hogy átsült-e, aztán lefotóztam. :-)
Jóétvágyat!

1100 kalória

2008-03-15T10:26:00.009+01:00

Á nem, nem tüntem el örökre, dehogy! Csak hát az van, hogy soványítókúrát végzek nagy lelkesedéssel és orvosi felügyelet mellett, úgyhogy nem főzök. Az orvosi felügyeletem arról a bizonyos menzáról táplálkozik, úgyhogy emiatt se fő a fejem, én meg nyugodtan ehetem azt ami elő vagyon írva, és hát azon bizony nincs nagyon mit beposztolni.

Beírhatnám, hogyan kell natúron csirkemellet-pulykamellet-halat sütni, meg levest főzni, meg hatékonyan kikanalazni minden csepp joghurtot a pohárból, csak hát ugye annak nem lenne semmi értelme. Ezért van szünet.

Viszont egyre cingárabb vagyok, széplek és gyönyörlök, úgyhogy tessék drukkolni olyanokat, hogy hajrá!, meg csak így tovább!, meg hogy... na jó nem adok ötleteket :-)

Best chicken ever!

2008-03-01T12:34:00.005+01:00

Jamie recept. Eszméletlen!

Hozzávalók:
- 1 szép egész csirke
- 2 citrom
- 1 csokor friss zsálya
- 1/2 liter zsíros tej
- 1 pálcika fahéj
- 10 db pucolatlan fokhagyma-gerezd
- durva tengeri só
- vaj, olivaolaj
- sütőpapír (trükk!)

A citromoknak csak úgy késsel vastagon levagdosom a héját, és szeletekre vágom, a zsályacsokor szárait is lemetszem egy mozdulattal, majd a leveleket, a citromhéj kis részét és néhány citromszeletet félrerakok, a többi héjat, citromszeletet és zsályaszárat a csirke belsejébe tuszkolom, meglocsolom egy kis olajjal, és alaposan átdörzsölöm sóval.
Egy vastag falú öntöttvas edényben (cocotte) olajat és vajat hevítek, és a forró keverékben a csirke minden oldalát hirtelen pirosra pirítom, majd kiemelem az edényből, és kiöntöm belőle a barnára barnult olajas-vajas szaftot.
Visszahelyezem a csirkét a kokottba, köréöntöm a tejet, mellédobálom a maradék citromszeleteket, és héjakat, a fokhagymagerezdeket, a fahéjat, a friss zsályaleveleket, és két diónyi darab vajat, majd leszakítok egy nagy ív sütőpapírt, összegyűröm, alaposan bevizezem, majd befedem vele az edény tartalmát, és a 190 fokra előmelegített sütőben másfél óra alatt készre sütöm.

A zsíros tej a végén a fokhagyma, a citrom, a fűszernövény közreműködésével illatos túróvá áll össze, a hús vajpuha lesz, és ízletes. Érdemes kipróbálni, mert fantasztikus.

Beindult a (súly)Vesztőhely...

2008-02-01T09:42:00.000+01:00

...azaz a Bazi Nagy Közös Fogyiblog!
Részletek a helyszínen, tessék jelentkezni sokan-sokan!!!

http://sulyvesztohely.blogspot.com/

Sztár kerestetik - review

2008-01-20T10:25:00.000+01:00

A nagy hallgatásaimból gondolom kiderült, hogy nem mostanában élem az ihletettebb korszakomat, úgyis mondhatnám uborkaszezon van, vagy netán a tavaszi fáradság teszi (még arra sincs erőm hogy vitába kezdjek a lazachabról), viszont az ebből az állapotból való mielőbbi felgyógyulás érdekében folyamatosan a cuisine.tévét bámulom, némi inspirációért.
Tegnap már-már fellelkesített egy krumplis recept aszalt fügével, és a halas VKF!-re is roppantul készülök, de a legjobban mégis egy The next FoodNetwork Star címre keresztelt konyhai valóságshow rázott fel fásultságomból, s ha főzni nincs is kedvem, az eleddig leláncolva tartott, gonoszkodni is képes, kíméletlen kritikus mindazonáltal felébredt lelkemben.

Nem mondom, állati nagy tülekedés lehet a kereskedelmi adók környékén főzőshow-vezető-posztért, ha már valóságsót is rendeznek a kedvéért, de tény, hogy az amerikai Food Network rendezett egy ilyet, és már a negyedik évadnál tartanak, soha ki nem fogyva az amatőr séfpalántákból.

A koncepció a következő:
Mint minden rendes ilyen-olyan kornyikálós, ugrabugrálós, megasztáros showba, itt is beválasztottak nem-tudom-pontosan-mennyit, de lehetőleg a társadalom minden rétegéből kikerülő játékost (egyikük sem részesült szakácsképzésben sohase), összezárták őket egy házban, és folyton főzniük kell.
Ez a műsor, amit én láttam, már valószínűleg igencsak előrehaladott állapotban lehet, mert nekem be kellett érnem nyolc szereplővel, a többi nyilván már kiesett. Viszon így már, hogy elhullt a férgese, sokkal izgalmasabb a verseny.

A szereplők bemutatása következik:
- 1 db átlagfehér átlagférfi. Nevezzük Timid Boynak, mert az egyetlen, ami átlagon fölüli benne, az a félénkége. Magától még mosolyogni sem mer, de mindent gépiesen elvégez, amit kiadnak neki.
- 1 db szőke cicababa. Harmónia Barbi, mert Harmony a neve. Nem vagyok szőkenő ellenes, és utálom a kapcsolódó vicceket, de be kell látnom, hogy azért létezik ez a fajta célcsoport is, és Harmónia Barbi tökéletesen megvalósítja a fajtáját.
- 1 db színesbőrű férfi. Legyen Dundi Rapper, mert nagyon dundi (de tényleg nagyon), és olyan rapperesen adja elő magát, viszont vicces.
- 1 db színesbőrű nő. Karibi Forgószélnek hívom, mert karibi, és tele van energiával, és mindig mosolyog, és mindig jókedvű, és nagyon-nagyon szimpatikus úgy ahogy van!
- 1 db újmexikói háziasszony. Hisztis Tyúk lett a neve, amitől még érdemei elismerése mellett sem tudok szabadulni, majd később kiderül miért. Amúgy egy rendkívül attraktív, mondhatnám gyönyörű nőről van szó, olyan Erdélyi Mónika típusú szépség, első pillantásra kamera elé termett.
- 1 db göndör szépfiú. Hyperaktív Bodorka a neve. Ő képviseli a bohémek világát. Csak az a baj, hogy folyton pofákat vág, bohócodik és egy pillanatra sem bír nyugton maradni, ha éppen nem ugrik szaltókat, akkor is csöndesen rugózik a lábain. De legalább tehetséges, és jó a beszélőkéje.
- 1 db meleg szerelmespár. Simán csak Meleg Szerelmespárnak hívom őket. Valahogy úgy próbálják eladni magukat, mint az a magyar páros az RTL Klubbon, nem jut eszembe a nevük, és nem tudom, hogy megy-e még a műsoruk, de a hideg is kirázott tőlük. Az egyetlen különbség köztük, hogy ezek ketten nem magukba szerelmesek, hanem egymásba.

A tegnapi műsor témája az Olasz konyha volt. Először is egy olasz pizzaművész látogatta meg őket, sütött nekik egy pizzát inspirációnak, aztán mindenki kapott egy darab pizzatésztát, hogy akkor nosza, alkossanak. Ált ott egy nagy asztal, amin minden, de minden volt, csokitól kezdve a kacsakonfitig, a gyömbéren át a kalamárig az összes lehetséges hozzávaló. Volt rá 25 percük, aztán kamera és zsűri elé kellett állniuk egyenként. Egy valóságos főzőműsort kellett imitálniuk, studiókonyhában, és a maguk kútfejéből előadni a pizzasütés művészetét.
Timid Boy nem alkotott semmi különöset, Harmónia Barbi idegesen végigőzte és vihogta az egész felvételt, Dundi Rapper mindjárt az első percben legalább 20 dkg lisztet kanalazott ki a deszkára, majd értelmesen megmagyarázta, hogy ez azért kell, hogy a (készen kapott)tészta ne ragadjon a kezéhez, Karibi Forgószél volt az egyetlen aki időre be tudta fejezni, szórakoztató volt, és még jóétvágyat is kívánt hozzá, Hyperaktív Bodorkát nem láttam, mert nagyon kellett pipilnem, a Meleg Szerelmespár margerita pizzát sütött, és közben elmesélték, hogy nemsokára megszületik a gyerekük (erre aztán az élettől is elment a kedvem). Hisztis Tyúk külön mondatot érdemel, ő ugyanis hosszú lila körmökkel állt neki zöldséget darabolni, és sikeresen le is vágta az egyik körmét, meg egy darabkát az ujjából is, de nem nézett ki túl vészesnek a dolog, úgyhogy csak bejódozták és beragtapaszozták neki. A felvétel végére már ajuldozott, hogy nagyon fáj az ujja, és képes volt bevitetni magát a kórházba, ahol a doki leszedte neki a tapaszt, újra áttörülgette jóddal, újra betapaszozta, és hogy azért mégis úgy tegyen mintha tényleg csinált volna valamit, adott még egy szurit a csajnak. Hisztis Tyúk attól a pillanattól kezdve, hogy a doki megérintette az ujját, egészen addig míg ki nem húzta a karjából a tűt, egész végig megállás nélkül sikoltozott, nem túlzok, szó szerint sikoltozott, és azt kiabálta, hogy finomabban! mondom finomabban! Na, ezért Hisztis Tyúk. Rémes belegondolni is, hogy mit művelhetett ez a csaj amikor például szült! Persze jó amerikai szokás szerint a sminkes nőtöl a főproducerig mindenki biztosította őt együttérzéséről és részvétéről, mindenek kisírhatta magát a vállán, és megkérdezték tőle, hogy egy ilyen tragédia után is készen áll-e folytatni a showt, majd néhány percig istenítették kitartó hősiességéért.

Ilyen izgalmak után aznapra már nem volt több tennivalójuk, úgy hogy este csak dumcsiztak, meg összeállították a portfoliójukat, mert másnap meg kellett jelenniük a producerek előtt, állásinterjút imitálva, ahol be kellett számolniuk a tervezett műsoruk koncepciójával. Karibi Forgószelet és Hyperaktív Bodorkát imádták, Harmónia Barbinak végleg megpecsételődött a sorsa, Hisztis Tyúk meg újabb meglepetést okozott. Kiderült, hogy neki valóban használható műsorterve van, ugyanis nem volt ő mindig ilyen szépségesen karcsú, mutatott egy képet, amin még Dundi Rappernél is termetesebb volt, olyan két Padödőnyi lehetett a súlya, és teljesen egyedül, egy szuper és változatos és egészséges étrenddel (amiket a műsorában is meg akarna főzni) fogyott le ilyen gyönyörűségesre. A zsűri a sikoltozós incidens óta már lemondott róla, de ezzel a húzással valszeg visszakapaszkodott a dobogóra, és engem is elkezdett érdekelni.

A második nap végén Harmónia Barbit kigolyózták, a többiek pedig, miután zokogtak még egy sort Barbiért, egy pazar vacsorába folytották ~~kárörvendésüket~~ bánatukat.

Izgatottan várom a folytatást, a következő műsorban állítólag maguk vásárolnak majd be egy piacon, és duetteket főznek sztárséfekkel (na persze nem Nigella, Jamie, Gordon vagy a maradék Duci Hölgy utazik oda lecimbizni a srácokkal, csak amolyan kereskedelmi csatornás sztárséfekkel ismerkednek, de azért biztos vicces lesz).

Kész horror!

2008-01-14T17:27:00.001+01:00

Az előbb a cuisine.tv-n egy kanadai szakács megfogott négy hatalmas szelet gyönyörű friss lazacot, bedobta az aprítóba és egyszerűen ledarálta! Több ezer forint értékű lazacot darált le! Hát ember ez?! Miért nem adja oda mindjárt a macskának?!
Azt mondja, hogy lazachabot készít. Hány embernek? Egy hadseregnek?

Nos, szerintem a lazachab igazából emberiség elleni bűntett.

Szülihétvége

2008-01-14T16:56:00.000+01:00

Hétvégén tartottuk a férjecském 37. születésnapját, és miután felírtam az idei követeléseit, nekiálltam sütni-főzni.
Az előírt menü a következő volt:
Legyen meggyleves, nagy halom rántott hús, rizibizi, kukoricasaláta, valami mákos-mazsolás, banánturmix, csokiból főzött forró kakaó nagyon sok tejszínhabbal, és aszaltgyümölcsös muffin.

Körülbelül tudtam, hogy ezeket fogja kérni, mert készíthetek én akármilyen puccos étket, neki akkor is ez a menüsor marad az abszolút kedvence, bár máskülönben minden kreációmat jóízűen falja föl, és meglepően gourmet. De gyermekkorának megszokott ízeitől akkor sem tud elszakadni (van még a vadas, meg a paradicsomos húsgombóc) és én, mint jó feleség, igyekszem a kedvére tenni.

Körülnéztem bloggerberkekben is némi inspirációért, és három blogger segítségét is igénybevettem a menühöz.

Először is elkészítettem Juc meggylevesét. Jómagam nem igazán vagyok oda a gyümölcslevesért, a meggylevest meg különösen utálom (túlságosan meggyes az én ízlésemnek), következésképp mielőtt meg nem ismertem az uramat nem is tudtam gyümölcslevest főzni. Amikor aztán kiderült, hogy egy meggyleves-fannal jegyezkedtem el magam, elővettem a leendő anyósomat, és megkértem, hogy tanítson meg rendes anyucis-meggylevest készíteni. Ő adta tippet, hogy pudingporral sűrítsem be, és azóta úgy is csináltam mindig, de most elfogyott a magyar porom, és a francia változat (hiába ugyanaz a márka) valamiért nem alkalmas erre a feladatra, és így találtam rá Juc receptjére, ami jól bevált. Nagyon jól bevált! Az ünnepelt szerint konkrétan finomabb lett mint az anyukájáé. Ez már bók a javából!

Ami a rántott húst illeti, időszerűnek találtam, hogy mostmár tényleg kipróbáljam a mérsékelten macerás és zsírszegény változatot, amit a Konyhablogon láttam, és Tilosaza, meg a poszthoz kommentelő t3v ötletét kombinálva megalkottam az én tepsis rántotthús receptemet:
A csirkemelleket a szokásos módon kiklopfoltam, és bepaníroztam (a sót szigorúan a tojáshoz kevertem), majd egy nagy tepsit kibéleltem alufóliával, ráöntöttem 3 evőkanál olajat, és az ecsettel egyenletesen szétkentem a tepsin. A bepanírozott hússzeleteket szépen egymás mellé az olajos tepsire fektettem, és fölfelé tekintő oldalukat olajspriccnivel vékonyan, de teljes terjedelmükben bespricceltem. A 240 fokra előmelegített sütőbe toltam, és izgatottan lestem hogy mi történik. Mikor már úgy sejtettem, hogy az alsó felük megsült, és ha megpróbálom megfordítani a szeleteket, akkor nem ragadnak oda, kivettem a sütőből, megfordítgattam őket, és tovább sütöttem egészen addig, míg olyannak nem tűntek, amilyennek egy rendes rántott húsnak ki kell néznie. Elég hamar megsült, és mondhatom tökéletes lett. Jószívvel ajánlom kipróbálásra.

Szerencsére a "valami mákos-mazsolást" nem határozta meg közelebbről, mert lévén, hogy ez nem egy igazán mákos ország, ha tegyük föl mákosrétest kíván, akkor igencsak bajban lettem volna. Még a mákos guba se egy könnyű menet, mert a baguette mindenre jó, csak gubának nem. Kipróbáltam viszont kicsi Vú kelt palacsintáját. Aztán másnap megint kipróbáltam, és ha nem fogyott volna ki két nap alatt az eddig titokban őrizgetett hazulról csempészett darált mákkészletem, akkor ma is ki kellene próbálnom egy adagot, meg valszeg holnap is. Egyszerűen eszméletlen finom, bár amikor összekutyultam a tésztát nem néztem ki belőle sokat, mert folyós volt és élesztőszagú, aztán egy órát kelesztettem, és akkorra már gyönyörű fehér habbá nőtte ki magát, pillanatok alatt kisütöttem a plecsniket, és raktam, és mákoztam és locsoltam (mézes-olajos tejjel) és mazsoláztam. Soha többé nem kísérletezem francia mákosgubával, mert megvan ez a sokkaldesokkal jobb "valami mákos-mazsolás".
...Khmm... csak az a baj, hogy egészen májusig nem ehetünk több kelt palacsintát, hacsak valaki nem küld nekem egy zacskó darált mákot...

A rizibizit és a kukoricasalátát saját kútfőből, és mindenféle bloggersegítség nélkül is el tudtam készíteni, a banánturmixra meg nem is érdemes szót vesztegetni, mert ezúttal is olyat óhajtott, mint régen, azaz nem a két banánból, két deci tejből, picinyke mézből, egy lehelletnyi rumból, és pirított mandulaszeletekből kevert ambróziát, hanem amilyet gyerekkorában ivott a Ferenciek terén lévő Jégbüfében (fél banán + fél liter tej). Nem tehet róla, a cocializmus művelte ezt vele.

Az igazi csokiből főzött forró csoki és gyümölcsös muffin meg folyt. köv.

Idée du jour

2008-01-08T18:22:00.000+01:00

Olykor még a legjobb családokban is megesik, hogy mikrós készkajára, mirelitpizzára fanyalodik a família, vagy uram bocsá' zacskóslevest esznek. Ilyen kínos eset előállhat időhiány okán, vagy például azért is, mert a fő elemózsiásnak annyira begyulladt a térde, hogy a toalettre is alig bír kisántikálni, a férje pedig éjjel-nappal a második szakvizsgájára tanul francia nyelven. Enni viszont valamit mégis kell, és ilyen csávából szokott engem kihúzni a Maggi Idée du jour lazacos rizsestálja.

Nincs más dolgom vele ugyanis, mint feloldani a doboz tartalmát 1dl tejszínben és 4 dl vízben, majd 4 szelet friss vagy fagyasztott lazacot pakolni a kerámiaedényembe, köré szórni két 125 gr-os zacskó 10 perces Uncle Ben's rizst, nyakonönteni a tejszínes-vizes-poros oldattal, és 30 perc alatt megsütni a 240 fokra előmelegített sütőben.

Tudom, szörnyen hangzik, hogy ilyesmire vetemedtem, de mindenki megnyugtatására ideírom a cucc összetételét. Szerintem egy leveskockával szemben simán megállja a helyét, sőt meg merem kockáztatni, hogy még egy mirelitlasagne-nál is egészségesebb. Egy darab E sincs benne, sem semmi más, laikus által értelmezhetetlen adalék:
Hagyma, répa, póréhagyma, kukoricakeményítő, só, glükózszirup, szárítottélesztő, zelleraroma, fokhagyma, snidling, petrezselyem, olivaolaj, curry, őrült bors és kakukkfű.

(A félreértések elkerülése végett: a képen nem a kész étel látható, csak a rizzsel körbeszórt hal, a még felbontatlan doboz mellett :-) )

Fűszerteás-feketeolivás szendvicskenyér

2008-01-06T17:30:00.000+01:00

Soha írásom olyan látogatottságot nem hozott a revüróznak, mint a másfélórás buci, vagy ahogy újabban elhíresült: "az undok fiú kenyere". A szkreppelt süti majdnem megközelítette ugyan, de utol nem érhette. Őszintén nem hittem, hogy ennyire nagyot szól majd, úgyhogy azt gondoltam, hogy amíg ilyen kedvező szelek járnak, gyorsan lehúzok még egy bőrt a témáról, és ezért a mait kicsit megbolondítottam feketeolivával, és fűszernövényekből főzött teával.

Hozzávalók:
- 1 tk zsálya (+ 1/4 tk)
- 1 tk kakukkfű (+ 1/4 tk)
- 1 tk rozmaring (+ 1/4 tk)
- 500 ml víz
- 60-70 gr kimagozott fekete olajbogyó
- 750 gr liszt
- 10 gr szárított élesztő
- 1,5 tk só
- 100 ml langyos tej
- 1 ek méz
- 1 ek olivaolaj

A vizet felforraltam, de nem nagyon , épp csak amennyire a teához kell, beleszórtam a zsályát, a kakukkfüvet, a rozmaringot, és az edényt lefedtem egy kistányérral.
Amíg a "tea" hűlt, kimagoztam az olajbogyókat, egy keverőtálba kimértem a lisztet, hozzáadtam a szárított élesztőt, a sót, a plusz 1/4 teáskanálnyi fűszereket, és alaposan elkevertem.
Egy másik tálba kimértem a mézet, a tejet, hozzáadtam az olajbogyót, és az éppen annyira kihűlt fűszerteát, hogy a kezem bírja, és a lisztes keverékhez öntöttem.
Kézzel alaposan átdolgoztam a masszát, letakartam és másfél órára meleg helyre tettem kelni.

Egy óra leteltével előmelegítettem a sütőt 200 fokra, és egy vízzel teli mélyebb tepsit helyeztem a sütő aljára.

Miután megkelt a tészta, lisztes deszkára borítottam, egy pizzavágóval négy részre osztottam, és három részt gombóczá formázva egy 30cm-es formába sorjáztam. (A negyediket egy kísérlethez használtam föl, de nem sikerült :-()
Egy ollóval X forma bevágást eszközöltem mindhárom gombócz tetején, megkentem őket olivaolajjal, majd letakarva pihentettem egy félórát.
Az előmelegített sütőben 40 perc alatt készresütöttem, közben figyeltem, és mikor külsőleg már elérte a kívánt barna színt, lazán letakartam alufóliával, hogy ne égjen meg.

Gasztrofogadom

2008-01-04T21:52:00.001+01:00

Úgy, mint Bridget Jones, csak kicsit másképp...
Egyes számú elhatározás: Magától értetődően lefogyok tíz kilót (hogy szép legyek a legjobb barátnőm májusi esküvőjére).
Kettes számú elhatározás: szigorúan betartom a kormány napi ötszöri zöldség- és gyümölcsfogyasztására szóló felhívását.

Több nem jut most az eszembe. Rengeteg tervem van, de egyiket sem teszem kötelezővé a magam számára, mert azzal végképp elintézném, hogy semmiképp se valósítsam meg. Már csak dacból sem. "Mit parancsolgatok itt nekem?" Hiába, kicsit lázadó természet vagyok. Még nem sikerült betörnöm engem.

...

Ja, meg a szuflé. De az mindig.

Update: szkreppelt süti

2007-12-30T13:55:00.000+01:00

Gabojsza kedvéért (akinek nem mellesleg a gyönyörű kiszúróformáim oroszlánrészét köszönhetem) összeszedtem gyorsan pár infót a keksztetkó készletről:

- így néz ki a csomagolása:

- egyetlen helyet találtam, ahol meg lehet rendelni, de szerintem ott nagyon drága, mert én 5 euroért vettem az enyémet, ők meg ugyanazt a kiszerelést 7,50-ért árulják. Párizsban amúgy minden nagyobb konyhaeszközöket árusító boltban lehet kapni.

- Millió féle mintával lehet kapni, mindenféle alkalomra. Van születésnapi, karácsonyi, húsvéti, kisfiús/kislányos, virágos stb. Az én csomagom 6 ív A4-es méretű mintás papírból áll, két pirosszíves ív, két barna-kacskaringós és egy-egy újévi hejehujás valamint zenebonás lap van a csomagomban:

(kattints)

- Természetesen nem csak keszre lehet rásütni, csak a fantázia szegénysége szabhat határt a felhasználási módok sokaságának. Példának okáért piskótára is süthetjük, vagy még azt találtam ki, hogy fehércsokit olvasztok majd, a papírra kiszúróformát teszek, és belecsorgatom a csokit. Lesz mintás csokim :-)

Van még valami kérdés?

Szkreppelt süti

2007-12-29T12:30:00.000+01:00

Nem tudom ugyan egészen pontosan, hogy mi a Scrapbooking (vagy ahogy odahaza írják: szkrep), és azt sem hogy mi a célja, nekem kicsit zavaros ez a mostan dühöngő scrap-mánia, de a nők úgy látszik szeretik. Én csak annyit látok rajta, hogy vesznek egy kartonlapot, és annyi fotót, betűt, kacskaringót, virágot és egyéb bizbazt ragasztanak rá, hogy lehetetlen felfogni az alkotás értelmét.

Viszont Scrapcooking már egészen más! Ezek kekszre sütött kacskaringók és virágok, szóval nem pusztán önmagáért való dolog, és nem is olyan átláthatatlan, hanem nagyon is csinos.
Már tavasszal is láttam ilyet Párizsban, de nem is tudom miért, akkor nem vettem meg, ám most lecsaptam rá, hazahoztam, és gyorsan ki is próbáltam. Működik:

Ez tulajdonképpen nem más, mint egy mintás sütőpapír, ami sütés közben rátetkózza a kekszre a kacskaringóit. Nagyon egyszerű a menete, akármilyen kekszreceptet használhatunk hozzá, épp csak vékonyra kinyújtjuk a tésztát, kiszaggatjuk, és az egyik oldalát egy ecsettel vékonyan bevizezzük hidegvízzel. A vizezett oldalával lefelé a mintás sütőpapírra helyezzük, és előmelegített sütőben kisütjük a kekszeket. A túlsütés nem tesz jót a projectnek ;-)

Valaki árulja el...

2007-12-27T11:17:00.000+01:00

...de nagyon gyorsan, hogy ha egy magyar receptben az van, hogy 1/3 kocka friss élesztő, akkor az grammokban mennyit jelent?
Mert itten 25 gr egy kocka élesztő, de emlékeim szerint otthon nagyobb volt.
Sürgős!!!

Tisztelettel jelentem...

2007-12-26T13:51:00.000+01:00

... hogy Starfokker gyümölcskenyere a legjobb gyümölcskenyér ever!
Hatalmas lett, 32 cm-es formában sütöttem meg, és folyton attól rettegtem, hogy mikor folyik ki belőle, de nem folyt ki, viszont szép magas lett, így már értem miért kell bele két csomag sütőpor is. És legalább két órán át sült. És muszáj lefedni alufóliával, mert különben megég.
Gyakorlatilag ugyanazt a receptet használtam, mint ami a Háromszor Tejbegrízben írva vagyon, azzal a különbséggel, hogy barackdzsem helyett málnalekvárt használtam, és a szilvát s mazsolát aszalt fügével és datolyával helyettesítettem, és a barackkal együtt mindet beáztattam a teába (Earl Grey).

u.i.: Ja, és sós vaj helyett a Grand Épicerie-ben vett angol brandy-vel kevert vajjal kentük meg, ami utóbb kiderült, hogy nem is olyan jó ötlet (bár eszméletlen finom), mert Cserke borlevese, és a vacsorához elszopogatott bordói után már amúgy is kissé spiccesek voltunk, és ez végképp betett. Soha életemben nem fogyasztottam annyi alkoholt együttvéve, mint amennyit a calvadosos tejfel óta ledöntöttem.

Egy csomag lilakrumpli karácsonyi köretté való konvertálásáról...

2007-12-26T13:41:00.000+01:00

Azt hiszem szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy én készítem a legfinomabb krumplipürét az egész világon. Lehetséges persze, hogy ez nem igaz, de azok közül, amiket valaha kénytelen voltam megkóstolni, egészen biztosan az enyém volt a legfinomabb, sok vajjal, és tejföllel, és sohasem paszírozom át mint az angolok, hanem csak úgy villával töröm össze, hogy darabos legyen, olyan rusztikus.
Kézenfekvő volt tehát, hogy abból a csomag lilakrumpliból, amit Párizsban vettem, és ami kiütésel győzött a betervzetett málnás endívia fölött (elhalasztva másnapra), szóval ebből a rakás fura is görcsből pürét készítek majd. Érdekes volt.

Helyzetjelentés

2007-12-20T12:00:00.000+01:00

1. A DéeNKásoknak: Láttam a kommantok között, hogy akadtak problémák az evőkanálnyi élesztő pontos mennyiségét illetően, úgyhogy a mait kimértem, és pontosan 10 gr szárított élesztő kell bele.

2. Postásbácsi most hozta meg a vajformázómat. Nagyon szép. Tudja valaki, hogy hogyan kell használni? :-))) Úgy értem, teljesen olvasszam meg a vajat, vagy csak tegyem ki a hűtőből, és ha már kenhető, akkor egyszerűen csak tuszkoljam bele? Van ennek valami trükkje?

Karácsonyi menü à la Mademoiselle

2007-12-18T21:05:00.000+01:00

Na mostmár végleg összeállt a karácsonyi menü, és mivel pénteken és szombaton felutazunk a fővárosba jól megnézni magunknak, hogy miként fest egy Párizs karácsony előtt, muszáj voltam előre gondolkodni, és a legtöbb hozzávaló már ott figyel a mélyhűtőben, vagy az almáriumban.

Igazából csak a főételek és a desszertek konkretizálódtak, az előételre vagy levesre Párizsból várom az ihletet és/vagy alapanyagot, mert - bár nem kimondottan vásárolni megyünk, sőt, a férjem szerint kimondottan nem vásárolni megyünk, de ebben neki úgysincs szava - a Lafayette Gourmande-ot, és a La grande épicerie de Paris-t ki nem hagynám semmi pénzért. Pláne nem karácsonykor. És különben is, pontosan ő az, akit majd jól akarok tartani az ott beszerzett csodákkal, úgyhogy tömeg ide vagy oda, én bizony bemegyek!

24.-én kacsamell lesz a saját zsírjában megsütve, köretnek pedig a kisült kacsazsírban megfonnyasztott endíviát választottam, amit málnaecettel, málnával és juharsziruppal teszek majd még ízletesebbé.

A desszert ötletét pedig egy új, és minden részletében nagyon ígéretes blogról vettem, a Tejbegríz, tejbegríz, tejbegríz nevűről, amit ráadásul egy igen tehetséges fiatalember ír, Starfokker álnéven (asszem orvostanhallgató lehet, úgyhogy máris jó nálam). Eddig biztos voltam benne, hogy a Mézeskalács pudingja lesz a tuti desszert szentestére, de amióta láttam a Feketeteás-aszalt sárgabarackos gyümölcskenyerét, teljesen elbizonytalanodtam. Szóval akkor azt hiszem, mindkettőt elkészítem, biztos ami biztos.

25.-én rostonsült lazacot ebédelünk, pirított zöldspárgás-pekándiós-koktélparadicsomos körettel, házi balzsamecet-sziruppal és lilahagymás-kapribogyós-paradicsomos salátával, vinaigrette öntettel.

Desszertnek a Mamma által juste aujurd'hui prezentált Panettone-t szeretném megsütni, de azt még a héten feltétlenül főpróbálom, ha nem sikerül, akkor az eredeti tervnél maradok, és Mamma Dagasztás nélküli kalácsát sütöm meg extramazsolával, mert ez volt a férji óhaj-sóhaj, és én egy engedelmes feleség vagyok ;-).

26.-án hivatalos emésztés a menü, és elgyötört belső szerveink tiszta ásványvízben való áztatása, alapos átmosása.

Variációk egy témára - mediterránus muffin

2007-12-18T16:50:00.000+01:00

Ma délután a férjem egyik barátja bejelentette látogatását estére, persze épp csak "beugrik" megbeszélni valamit, és erről persze épp csak azután értesültem, hogy betettem a lábam a lakásba, bevásárlás után.
Körülnéztem, de akárhogy is néztem, semmi nassolnivalót nem találtam, ami két férfiembernek elég lenne egy sima valami megbeszéléshez, viszont eszembe jutott két sósmuffin recept, ami már hónapok óta vár a fiókomban kipróbálásra (már megbántam, hogy eddig halogattam). Csekkoltam, hogy minden van-e hozzá itthon, és nosza nekiugrottam a sütésnek. Másfél óra múlva már kész voltam a féltucat pestós-fenyőmagos és a fél tucat szárított paradicsomos-olivabogyós-sajtos muffinnal. Illatos lett, finom lett. Ezt onnan tudom, hogy a sóvár pillantások kereszttüzében már idejekorán legyűrtem a saját részemet, mert erősen kilátszott az uramból, hogy ha nem vagyok elég fürge, akkor nekem már nem is jut.

Mostanában a Cuisine tévén azt látom, hogy újabban minden szakács szilikonspatulát használ kevergetésre a jó öreg fakanál helyett, és kíváncsiságból én is vettem magamnak egyet kipróbálásra, amit most ezzel a muffinnal fel is avattam. Nem rossz, ügyes kis szerszám, a tál oldaláról sokkal könnyebben lekavarja a cuccot, szóval elégedett vagyok vele, sütitészta készítéshez kiváló lesz.

Pestós-fenyőmagos muffin hozzávalók
(6 darabhoz):
- 4 nagy evőkanál pesto
- 50 gr fenyőmag
- 150 gr sütőporral kevert liszt
- 2 tojás
- 5 ek tej
- 4 ek olivaolaj
- 1 mokkáskanál cukor
- 1 mokkáskanál só

A sütőt előmelegítettem 220 fokra.
A keverőtálban egy villával felvertem a tojást a sóval és a cukorral, majd hozzádtam a tejet, az olajat, a pestót, 40 gr fenyőmagot, összekevertem, végül a lisztet is hozzáöntöttem, és alaposan elkevertem.
A masszát ezután elosztottam a hat muffinlukba, csak háromnegyedéig töltöttem őket, a tetejüket meghintettem a maradék fenyőmaggal, és betettem a sütőbe. 5 percig sütöttem 220 fokon, majd lejjebb vettem a hőt és további 20 percig 180 fokon pirultak, míg egészen át nem sültek.

Szárítottparadicsomos-feketeolivás-sajtos muffin hozzávalók
(8 darabhoz):
- 60 gr olajban eltett szárított paradicsom
- 50 gr kimagozott fekete olajbogyó
- 180 gr sütőporral kevert liszt
- 2 tojás
- 50 gr reszelt ementáli
- 50 gr reszelt pizza mozzarella
- 5 ek tej
- 5 ek olivaolaj
- 1 mokkáskanál cukor
- 1 mokkáskanál só

A sütőt előmelegítettem 220 fokra.
Az olajbogyót és a szárított paradicsomokat apró darabokra vágtam.
A keverőtálban egy villával felvertem a tojást a sóval és a cukorral, majd hozzádtam a tejet, az olajat, a paradicsomot, az olivabogyót, és a sajtokat, összekevertem, végül a lisztet is hozzáöntöttem, és alaposan elkevertem.
A masszát ezután elosztottam a hat muffinlukba, csak háromnegyedéig töltöttem őket, és betettem a sütőbe. 5 percig sütöttem 220 fokon, majd lejjebb vettem a hőt és további 25 percig 180 fokon pirultak, míg egészen át nem sültek.

Canelé bordelais avec crème au Calvados

2007-12-16T18:53:00.000+01:00

Ez a hétvégénk rummal és calvadossal átitatott alkoholmámorban telt, miután pénteken a boltban a tejfölök között legnagyobb megrökönyödésemre szembetaláltuk magunkat egy Crème Normande au Calvados feliratú dobozzal, és mindjárt kettőt is bepakoltunk belőle a kosarunkba.
A calvadosban pácolt camembert sajtot jól ismerjük és szeretjük, de calvadossal kevert crème fraîche-t még soha nem pipáltunk. Hazahoztuk, feltéptük a dobozt, és azóta is be vagyunk rúgva, olyan ütős. Aztán még sütöttem hozzá egy tepsi canelé bordelais-t és a kettő így együtt aztán végleg leterített.

A canelé hagyományos francia sütemény, Bordeaux-ból származik, és a két legfontosabb összetevője (a többin kívül) a vanília és a rum. Canelé-t mindenki tud készíteni, hozzávaló formákat fillérekért lehet kapni mindenhol, éppen úgy hozzátartozik a francia gasztronómiához, mint a madeleine, és hagyomány szerint csak akkor lesz tökéletes a canelé, ha egy 5 cm mély és 5 cm átmérőjű kimondottan canelé-hez készült formában sütik ki.

Hozzávalók (6 db-hoz):
- fél liter tej
- 2 tojás + 2 tojássárgája
- 100 gr liszt
- 250 gr porcukor
- 50 gr vaj
- 2-3 ek rum
- fél vaníliarúd
- csipet só

A tejet felforralom egy lábasban a vajjal és a vaniliával (persze kikaparom előtte, de a héját is beleforralom).
Közben a lisztet összekeverem a cukorral, hozzáadom egyszerre a tojást és a tojássárgáját, és homogén tésztát keverek belőlük, majd lassan hozzáöntögetem a vajas-vaníliás tejet, simára keverem, és hagyom kihűlni a tésztát. Ha már kellőképpen kihült, kihalászom belőle a vaníliarudat, hozzákeverem a rumot és egy órára a hűtőbe teszem pihenni.
Ezalatt előmelegítem a sütőt 180 fokra, és kivajazom a formákat (még a szilikont is).
Ha letelt az egy óra, a tésztát a formákba öntöm, de csak félig töltöm meg őket, és beteszem a sütőbe. 1 órán át sütöm ezen a hőfokon, és akkor lesz tökéletes a süti, ha kívül megkaramellizálódik rajta a cukor belül viszont ruganyosan puha marad.
Ez a kedvenc francia süteményem.

Akkor most jól lebuktatom magam!

2007-12-15T12:41:00.000+01:00

Nem megy nekem ez a titkolózás, mert folyton keresztbekommantolom saját magamat, attól függően, hogy melyik felhasználóban vagyok, és közben rá is jöttem, hogy hülyeség titkolózni, mert ugyan mi a csudáért ne lehetne Mademoisellenek egy Kacatériája, ha Hermine Lassakovskynak lehet, igaz?
Szóval a GasztroKacatéria nevű új blogot is én írom, és semmi más egyéb czélja nincs, mint a gyönyöröktöl való borzongattatás.

Eredetileg azt a blogot csak az anyukámnak szántam, akinek gyakorta tömöm tele a postaládáját ilyen-olyan érdekességekekkel, amikről olvastam, vagy amiket láttam itt-ott, és amikről tudom, hogy ő is libabőrős lesz a gyönyörűségtől ha meglátja, ezért tűnt postaládakímélő megoldásnak, ha egy helyre feltöltöm mindig a képeket, és csak szólok, ha valami újdonság van. Aztán azt is gondoltam, hogy ha kicsit kicsicsázom, és formába öntöm a dolgot, akkor talán találok másokat is akiket érdekelhet, és így történt, hogy nyilvánosságra is hoztam a Kacatériámat.

Örülnék ha megmondanátok a véleményeteket róla, kritikai megjegyzéseket is szívesen várok (de azt csak módjával), meg ötleteket is, meg olyanokat, hogy mit vártok egy gasztrokülönlegességeket tartalmaztó blogtól.

Ha valakit érdekel, akkor még elárulom azt is, hogy Hermine Lassakovsky valóban létezik. Benne a fejemben. Ő lesz az én leendő regényem főhősnője, már pár éve ismerem és formálom, és egy csomó más figurát is ismerek már a leendő regényemből, de majd csak pár év múlva írom meg őket a leendő regényemben, majd akkor, ha benőtt a fejem lágya, és még mindig azt képzelem, hogy valamennyire tudok írni.

Boldog szülinap :-)

2007-12-14T19:08:00.000+01:00

Ilyen gyönyörűségeket kaptam az én drága uracskámtól
a 26. szülinapomra :-)

(kattintásra nagyobbodnak)

Zsuzsa kérésére lefotóztam belülről is, hogy látszódjon a karamellkrém-réteg.

VKF! #11. - Café très gourmand

2007-12-12T17:17:00.000+01:00

Lehet, hogy első pillantásra nem látszik kristálytisztán, hogy ezek a kis csokis kanalacskák miért férnek be az "élénkítés" tárgykörébe, de azért én mégis meg tudom magyarázni:

1. Jópofa, nevetésre ingerel. Legalábbis mosolygásra. Legalábbis engem.
2. Tealeveles feketecsokiból készítettem, tehát van benne tea is meg kakaó is.
3. A kanalacskák nem pusztán önmagukért valók, hanem az ünnepi haboskávé mellé szervírozzák csak úgy kedveskedésből, márpedig semmi nem élénkít úgy, mint a kávé és a kedveskedés :-)

Az elkészítését gondolom nem szükséges hosszan ecsetelnem, olvasztott csokiba mártottam, és amikor egy kicsit megkötött a csoki, mandulát nyomtam a közepébe, és betettem a hűtőbe. Az a jó benne, hogy minden, a karácsonyi sütögetésből megmaradt csokoládét (lapos, töltött vagy töltetlen), magvat (diót, mogyorót, fenyőmagot, pisztáciát), és aszalt gyümölcsöt (mazsolát, ezt-azt) fel lehet hozzá használni, és csinosan fest a kávé mellett.
Ezt még azok a vendégek is garantáltan örömmel fogadják majd, akik már korábban kategórikusan kijelentették, hogy márpedig egy falat desszert sem fér beléjük.

Elkezdődött...

2007-12-12T08:27:00.000+01:00

... a vég nélküli hejehuja!
Ma van a Boldog SzüliNap Előtti Napot Megelőző Napom, úgyhogy nem főzök. Nem főzök egészen Boldog SzüliNap Utáni Napot Követő Napom végéig, csakis és kizárólag nyalánkságokat kotyvasztok. Szóval azért mégis érdemes benézni a legünnepibb ÖtNapon* is a revürózra.
---

*Ha már pont decemberben pottyantott életre a gólya, muszáj alaposan átmulatnom az egész hónapot minden valós és mondvacsinált okból, mert ha nem használom ki kellőképp, akkor egy egész évet várhatok, mire megint akad egy valamirevaló ünnep, amikor csak engem szeretgetnek és haboskávét kapok az ágyba**. Van ugyan egy sovánka kis BoldogNévnapom június elején, de itt Franciahonban az is értelmét vesztette.

**Na jó, hozzátartozik a teljes igazsághoz, hogy azért nem vagyok én annyira elnyomva. Így is minden nap ágyba kapom a kávémat az én Szerelmetes és Herczig Uracskám jóvoltából, de csak ilyenkor kapok habosat***. Habosat!

***Azt is csak azért, mert csak ilyenkor meg az ő szülinapján veszek tejszínhabot a boltban.

a DNK új generációja: MÁSFÉLÓRÁS buci

2007-12-11T19:18:00.000+01:00

Igen kérem szépen, jól olvasta. A 12 órán keresztül kelesztett házikenyérnek egy időre befellegzett. Legalábbis az én háztartásomban.

Néhány hete egy francia nyelvű blogon, ahol a blogger épp nagy lelkesen prezentálta a mostanában sokak által (például általam) igen favorizált dagasztás nélküli kenyerét, egy szemtelen kommatoló fennhéjázó modorban kezdett hencegni, hogy "Hja kérem, ez már lejárt lemez! 12 órás kelesztés? Piha! Ugyan, ne töltse itt feleslegesen az idejét a mélyen tisztelt publikum, tessék csak bátran átfáradni az én kis blogomra, mert én, kerem szépen, ugyanilyet tudok mindössze másfél óra alatt." Nem szeretem ugyan az ilyen arrogáns frátereket, de ha ezzel az volt a célja, hogy felhívja magára a figyelmet, akkor sikerült neki.

Azt mondtam magamnak, hogy "Cc-cc-cc, majd hiszem ha látom!", és azzal átszörföltem a blogjára. Elolvastam, lefordítottam, felvéstem a receptet egy cetlire, aztán belöktem a fiókba, hogy majd ha egyszer lesz egy unalmas délutánom, akkor letesztelem az ürgét.
Végül ma délben kiderült, hogy már egy morzsányi kenyér sem maradt vacsorára, úgyhogy vagy elmegyek boltba, vagy megpróbálom azt a híres másfélórásat. Ha ehetetlennek bizonyul, akkor este még mindig elugorhatok a boltba.

Nos, ezennel ünnepélyesen megkövetem azt az ismeretlen urat, mert bár lehet hogy a modorán még akad csiszolnivaló, de hazugságon nem kaptam. Egyszerűen remek kis bucikák születtek a kezem alatt, és csak azt bánom, hogy sehogysem sikerül újra megtalálnom a Nemkedves Úriember blogját, hogy személyesen is tolmácsolhassam végtelen hálámat.

Hozzávalók (nyolc db. zsömleméretű bucihoz):
- 750 gr liszt
- 1 ek szárított élesztő
- 2,5 tk só
- 500 ml melegvíz
- 100 ml tej
- 1 ek méz

Egy nagy keverőtálban (de tényleg nagy legyen) kimértem a lisztet, hozzákevertem az élesztőt és a sót, egy másik tálban pedig összeöntöttem a vizet, tejet és a mézet. A folyékony részleget a száraz részleghez öntöttem, és kézzel alaposan összekevertem kb. egy percnyi turkálással.
Egy kis liszttel meghintettem a massza tetejét, lefedtem folpakkal, és másfél órára odaállítottam a meleg radiátor mellé.
Egy óra múltán bekapcsoltam a sütőt 240 fokra, és egy vizzel félig töltött mélyebb tepsit helyeztem a sütő aljára.
Elővettem két sütőlapot, sütőpapírt szabtam rá, és félretettem.
A másfél óra leteltével a nagyar nőtt ragadós tésztát igen-igen erősen lisztezett deszkalapra borítottam, kicsit lapítgattam rajta, és egy pizzavágóval nyolc egyenlő részre osztottam. Minden részt kétszer meghajtottam, és a hajtással lefelé a sütőlapokra helyeztem. Itt gyorsan kell dolgozni, nem tesz jót a tésztának ha sokat nyomogtajuk, tapicskoljuk.
A recept nem írta ugyan, de én a biztonság kedvéért még pihentettem őket kicsit egy konyharuha alatt, de épp csak annyi ideig, ami alatt elmostam a keverőtálat meg az eszközöket, és lepucoltam a deszkát.
Ekkor aztán az előmelegített sütőben két részletben kisütöttem a képen látható bucikákat mindössze 20 perc alatt.

Édesburgnyik

2007-12-11T09:53:00.000+01:00

Ez a post azoknak szól, akik még nem döntöttek édesburgonya-ügyben. Már tudniillik, hogy szeretik-e vagy sem. Ha még nem sikerült egészen megszeretni, én is tudok ajánlani egy alternatívát, amivel talán sikerül belopnia magát a szívekbe, mert szerintem igazán méltó rá.

Mi vacsorára szoktuk enni, hideg, viharos estéken. Épp csak megpucolok gyorsan 3-4 nagyobb darabot, felkockázom, a fedeles jénaimba dobálom, majd a mikróban felolvasztok 1 evőkanál vajat, amibe aztán fél teáskanál őrült fahéjat keverek, és egyszerűen meglocsolom vele a krumplit. 220 fokon lefedve párolom 15-20 percig, aztán fedél nélkül sütöm még 5-7 percig, és már kész is.

Illatos, édes, puha és krémes.

This picture is made by Don West

Rösztinek álcázott gofri, vagy...

2007-12-10T18:33:00.000+01:00

... gofrinak álcázott röszti? Ez itt a kérdés :-)

Annyira, de annyira szeretem a rösztit, viszont annyira, de annyira utálom amikor megszívja magát olajjal, hogy folyton valami alternatív rösztisütési módszeren töprengek, olyanon, ami azért legalább köszönőviszonyban van a reformkonyhával.
Eleddig a Fűszeres Eszter által prezentált muffinformában sült hremzlit tartottam az egyedül üdvözítő megoldásnak, de az azért nem annyira rösztis amennyire lehetne, úgyhogy mindenesetre tovább törtem a fejem.
Nos, ma délután megszállt az ihlet, és azt hiszem kitaláltam a megoldást: gofrisütő! Épp csak annyi olaj (abból is oliva) kell hozzá, amennyivel vékonyan, nagyon vékonyan megkenegetem a teflonlapot, semmi több.

Ehhez ugyan mindenki használhatja a saját külön röszti-receptjét, úgyhogy csak akkor írom le az enyémet ha igény mutatkozik rá, de amúgy nagyjából a hremzliével azonos, azzal a különbséggel, hogy én ebbe most nem tettem se répát se hagymát, mert már nem volt itthon, a borsot meg lányos zavaromban kifelejtettem belőle, úgyhogy a jövőben még fel lehet majd túrbózni a cuccot. :-)

40 gousses d'ail? houlala!

2007-12-10T12:05:00.000+01:00

Társadalmi igény mutatkozott, illetve az elmúlt héten három ember is jelezte, hogy inkább mindennapi fogásokkal álljak elő, sőt, ahogy az egyikük meg is jegyezte, jobb lenne ha felhagynék az ilyen spéci kajákkal, mint a lilamustáros nyúl és tsai, és maradnék a mindennapi ember eledelénél, úgyhogy meghajlok a közakarat előtt.
Bár azt azért csöndben megjegyezném, hogy a lilamustáros nyúl a legkevésbé sem spéci kaja, elvégre folyton nyulat esznek, méghozzá nagy mennyiségben, a lilamustár pedig minden élelmiszerboltban megtalálható, és alig több mint 1 euro. Kokottja meg mindenkinek van.
Ha az összes receptemet átalakítanám a magyar viszonyokra, akkor ez már nem lenne francia gasztroblog, és jusse fogom átalakítani. A túrógombóc, meg a kolbászos lecsó innen nézve igen különleges fogásoknak számítanak, mivel itt nincs se túró, se magyar paprika, se kolbász, noha mi jól tudjuk, hogy annyira azért nem különlegesek, de akkor is nagyon, de nagyon szeretjük. Próbáld meg krémtúróra meg kaliforniai paprikára átalakítani a gombócot és a lecsót, úgy-e hogy nem lesz ugyanaz?

Mindazonáltal ma egy olyan recepttel jelentkezem, ami minden országban könnyedén elkészíthető, ahol találunk 40 gerezd fokhagymát meg egy jóképű csirkét egyben, és még kokott sem kell hozzá feltétlenül, bár én abban sütöttem.

Hogy mondtad? 40 gerezd fokhagyma?! Nem lesz sok az egy kicsit?!
Ezt én kérdeztem döbbenettől hápogva, amikor egy ismerősöm diktálta a receptet, de az volt a válasz, hogy igen, 40 gerezd fokhagyma kell hozzá, se több, se kevesebb.

Hozzávalók:
- 1 csirke
- 40 gerezd hámozatlan fokhagyma (fontos!)
- 2 ek olivaolaj
- 3 ek vaj
- 1 ek méz
- 2 babérlevél
- zsálya
- rozmaring
- kakukkfű
- só, bors

- liszt
- víz

Ha van friss fűszernövény, az remek, de ha csak szárított akad, az is nagyon jó lesz.
A sütőt előmelegítjük 220 fokra.
A csirkét kívül belül jól besózzuk, a közepébe 1 evőkanál hideg vajat és 4 gerezd fokhagymát tuszkolunk, majd a kokottba helyezzük, a két evőkanál olajra.
A maradék 36 gerezd fokhagymát mellészórjuk, és mézet csorgatunk rá.
Ha friss fűszereket használunk, akkor azokat is a húsra halmozzuk, ha viszont csak szárított van otthon, akkor 2 evőkanál olvasztott vajba keverjük az apróra tört rozmaringot, kakukkfűt, zsályát és a borsot, és az egészet a húsra locsoljuk.

Mivel ez a csirke úgy az igazi, ha teljesen hermetikusan lezárt vasedényben sül meg, hogy minden fűszer és a fokhagyma illata és zamata alaposan átjárja, a kokott viszont a legritkább esetben zár tökéletesen, a francia háziasszony úgy segít magán, hogy lisztből és kevés vízből gyorsan tésztát gyúr, hurkává formázza, és az edény szélére ügyeskedve "szigetelést" képez a fedél és az edény közé.

Csirkénket lefedve teszük a sütőbe, a hőt 190-200 fokra csökkentjük és a csirke nagyságától függően másfél-két órán át sütjük.

Hagyományosan pirított pain campagne-al (rusztikus barna kenyér), s az arra halmozott krémesre sült fokhagymával tálalják.

Foie gras - STORNO

2007-12-09T12:17:00.000+01:00

Nos, az úgy volt, hogy akartam írni egy mindenre kiterjedő postot a foie gras-ról [foa grá], hogy a foie gras micsoda mennyei eledel, és hogy Franciaországban mennyire nincs karácsony foie gras nélkül, meg föl akartam tenni egy halom szépséges képet meg ínycsiklandozó receptet, de meggondoltam magam.
Bepötyögtem ugyanis a magyar gugliba, hogy vajh' mely hazánk fia vagy lánya írt már előttem a témában, mire megtaláltam EZT, mire vérző kebellel omlottam a billentyűzetre.

Borzalmas. Egész éjjel a kétmájas kép kísértett álmomban.

Én meggyőződéssel hiszem ugyan, hogy Isten az állatokat az ember szolgálatára teremtette, élelemül adta neki, meg a ruházkodni, meg igavonónak, de teljesen szükségtelennek és elítélendőnek tartom így megkínozni szegényeket hónapokon keresztül, és ezt az eljárást még az a tény sem menti, hogy a tömés többezer éves hagyományokra tekint vissza, egészen az Egyiptomi Birodalomig. Annál rosszabb. Nagyon mellbeütött az a kép, mert bár magyarként kiskoromban én is láttam, ahogy falun a nagymamák kacsát meg libát tömnek, igazából csak most döbbentem rá ennek az eljárásnak az embertelenségére. Pokolian érezheti magát az a szerencsétlen állat, belegondolni is rémes.

Szóval foie gras post nem lesz, mert többé rá se bírok nézni.

Kencefice-rovat I. - La rouille

2007-12-08T11:33:00.000+01:00

Úgy határoztam, hogy megindítom régóta tervezett kencefice rovatomat, a (szigorúan) francia eredetű krémek, szószok, mártások témájában.
Hát nem mondom, lesz vele dolgom bőven, ugyanis a világ híres és kevésbé híres kenceficéinek tetemes hányada francia eredetű, ezért ebben a rovatban egyenlőre csak a sós ételekhez járó kenceficékre koncentrálok majd, és remélhetőleg sok érdekes/értékes információval szolgálhatok minden héten.

Első körben a la rouille [lá ruj] nevezetű, provanszi majonéznek is nevezett kenőcsöt választottam bemutatni, ami az egyik személyes kedvencem.
Maga a szó magyarul "rozsdát" jelent, nos, nem véletlenül. A roiulle ugyanis, pláne ha igazán az ősi recept szerint készítik, elemészti még a vasat is.

Ezt a talán kevésbé ismert krémet hagyományosan csak provance-ban készítik, illetve máshol is készítik, de a provansziak szerint, csak náluk készítik rendesen, ugyanis a rouille csak akkor lesz rendes, ha provanszi alapanyagokból keverik ki.

És mik ezek az alapanyagok?
Mindenekelőtt sáfrány, fokhagyma, friss vagy szárított piment (erőspaprika), és természetesen tojássárgája és olivaolaj.

És mihez fogyasztják?
Legfőképpen a bouillabaisse-nek [bujabesz] nevezett, igazán-igazán híres provanszi halászléhoz szokás tálalni. A marseilles-i bouillabaisse olyan a franciáknak, mint a magyaroknak hortbágyi húsospalacsinta, vagy az erdélyi töltöttkáposzta. Mindenki szereti, és mindenkinek van rá egy tuti receptje.
Mivel most nem a levesek a témánk nem térek ki hosszabban a bouillabaisse-re (pedig érdemes lenne), maradjunk csak a kenőcsünknél. Tehát a bouillabaisse tálalása előtt kenyeret pirítanak, megkenik ezzel az aranysárga, méregerős krémmel, majd a leves tetejére csúsztatva fogyasztják (úgy, mint a sajtos pirítóst a francia hagymalevesen).

A rouille-ra sokféle receptváltozat van, akadnak, akik hal-alaplét is tesznek bele, van aki fehérborecettel ízesíti, de én szívesebben maradok a hagyományos recept mellett. Íme:

Hozzávalók:
- két provanszi tojás sárgája
- 8 közepes gerezd provanszi fokhagyma
- 1/2 provanszi piment (azaz erős pirospaprika)
- egy csipet sáfány
- 2 dl provanszi olivaolaj
- só

Bizony, eredetileg 8 gezed fokhagyma szükségeltetik hozzá, bár bevallom, én csak hattal szoktam készíteni, és a 1/2 friss pimentet is előszeretettel helyettesítem inkább őrült Piment d'Espelette*-el, ami talán kevésbé csípős, és így kevésbé marja szét számat.
Ennél a pontnál jelzem, hogy a sárfány kihagyhatatlan alkotóeleme a rouille-nak, éppen úgy, mint a bouillabaisse-nak.
A fokhagymákat egy kis üvegtálban fokhagymanyomóval összenyomom, de nagyon vigyázok rá, hogy csak az apróra tört, krémes része kerüljön a tálba, a nagyobb darabokat, melyek a fokhagymanyomóban visszamaradnak semmiképp nem használom fel, mert attól túlságosan darabos lenne a rouille.
A krém tulajdonképpen ugyanúgy készül, mint a házi majonéz. A két tojássárgájához adom a sáfrányt, a sót, és a fokhagyma egy részét, habverővel keveregetem egyenletes tempóban, majd lassan adagolom hozzá az olajat, az egészen picire vágott paprikát, vagy az őrleményt, és a maradék fokhagymát míg egy krémes állagú napsugárszínű krémet nem kapok eredményül.

Természetesen nem csak bouillabaisse-hoz érdemes kipróbálni, akármilyen tengeri halleveshez, vagy mártás nélküli halételhez ajánlható.

*Piment d'Espelette - A Terebess fűszerkalausz szerint:
Espelette-i fűszerpaprika - Capsicum annuum L. Gorria
Ezpeletako Biperra [baszk]
1650 óta termesztenek paprikát a baszk Espelette falu és környékén. Bors helyett használták sonka és egyéb húsok tartósítására. Hosszas szelektálás után alakult ki a "Gorria" fajta, amit ma mindenki Piment d'Espelette-ként emleget. 1999-ben megkapta az AOC-státuszt is.
Augusztusban szüretelik és hagyományosan füzérekbe kötve szárítják napon a házak eresze alatt. Ez akár 2-3 hónapig is tarthat. (Jobb minőséget lehet elérni, ha ellenőrzött körülmények között történik a szárítás.)
Őrleménye nem olyan csípős mint a cayenni borsé, de gazdagabb zamatú.
1967 óta minden év október utolsó hétvégéjén paprikafesztivált rendeznek Espelette-ben.

Részeges tehén

2007-12-07T17:04:00.000+01:00

Tehénhúst vettem. Mondjuk gondolom nem először vettem tehénhúst, de erre most kifejezetten rá volt írva, hogy tehén. Azaz lány. Szegényke...
Mondjuk a marhahús cimkéje itt amúgy is egy kész nekrológ, minden darab húshoz, amit vásárolok, megkapom ajándékba a szerencsétlen állat egész történetét. Rá van írva, hogy hol született, hol nőtt föl, mi volt a hobbija és a kedvenc étele, anyja neve három példányban, majd végül az, hogy hol s mikor végezte be szomorú végzetét szegény pára. Ilyenkor majd' megszakad a szívem, és eldöntöm, hogy örökre vegetáriánus leszek, de akkor megeszem amit a marhából főzök, és máris sutbadobom újdonsült elveimet.

Ma egy újabb kokottban főtt fantasztikummal próbálkoztam, fényes sikerrel. Sőt, ha szabad ezt mondanom, máma megalkottam életem legfinomabb étekét.

Hozzávalók:
- tehénhús, de jó a sima marhahúsnak nevezett is
- 1 üveg/doboz sör
- 2-3 szál répa
- 1 fej vöröshagyma
- 2 ek vaj
- 2-3 szelet kenyér (én pain polkát használtam, mert az nagyon finom, és nagyon aranyos neve van)
- dijoni mustár
- só, bors, őrült pirospaprika

Megpucolom, megtisztítom, előkészítem a hozzávalókat.
A kokottban 1 evőkanál vajon átpirítom a kockára vágott hagymát és répát, közben a másik evőkanál vajon átpirítom a kb. 2x4 centis darabokra vágott marhahúst, úgy hogy a darabok minden oldalát kissé megkapja a forró vaj.
Ezután a húsdarabokat átpakolom a kokottba, és a serpenyőben visszamaradt maradék vajat és hússzaftot felöntöm a sörrel, megkevergetem, és a kokottba öntöm.
Sózom, borsozom a kokott tartalmát, hozzáadok 1 teáskanál őrültpaprikát, jól összekeverem, és, most jön a titok, a vékony kenyérszeleteket vastagon megkenem dijoni mustárral, majd a mustáros felükkel lefelé, a kokott tartalmának tetejére helyezem szépen sorban, hogy lehetőleg befedje azt a kenyér.
Lefedem, és a közepesnél kicsit alacsonyabb lángon minimum 1 órán át hagyom fortyogni, majd egy húsdarabkát kiemelve ellenőrzöm, hogy kellően átfőtt-e már, és az eredménytől függően főzöm még egy kicsit.
Héjában főtt, majd negyedelt krumplival tálaltam.

Moi aussi...!

2007-12-05T17:21:00.001+01:00

Jelentem én is megsütöttem Maci mogyoróvajas kekszét, és jelentem nagyon finomnak találtatott! A nyerstészta nemkülönben ;-)
Én egyébként a nagy átlagtól eltérően igen-igen rajongok a mogyoróvajért úgy általában, mármint azon a Maci által lefestett gyönyörtől gurgulázó szemekkel üvegből kikanalazós módon rajongok érte, bár tény, hogy amikor az apukám először hozott nekem Amerikából mogyoróvajjal töltött csokit, olyan gusztustalannak találtam az ízét, hogy inkább elosztogattam az iskolában. Mosmegmár az Emberkémnek se szívesen adok belőle egy falást :-)

u.i.: milyen az a gurgulázós szem?

Evian 2008

2007-12-03T09:36:00.000+01:00

Nemrég az Evian kiadta ezévi ünnepi palackját, méghozzá egy Christian Lacroix-tervezte szépséget. Szerintem ez az eddigi évek legszebb palackja, abszolút nyertese, és ez a hókirálynő-style kiválóan passzol az ünnephez.
Ára: 1,98 €

Az Evian és még több ásványvizet palackozó cég is minden évben így karácsony tájékán rendszerint piacra dob valami csinosan csicsázott üveget, hogy lehetőleg az ő terméke pompázzon az ünnepi asztalokon, sőt lehetőleg a mindennapokban is. Ennek is megvan az oka. A francia étkezéseknél ugyanis csak a legritkább esetben találunk az asztalon üdítőket, vagy alkoholt, kivéve az egy vörösbort. Ha teszem azt, egy vendégség ténye forog fent, akkor az iszogatást, csipegetést még a szalonban, vacsora előtt lebonyolítják, az asztalon azonban szigorúan csak vörösbor (fehérbor vagy rozé csak akkor, ha az étel megkívánja) és szénsavmentes ásványvíz szolgáltatik fel. De nem műanyagüvegben ám! Ezért van az, hogy Franciaországban nagy keletje van a csinos vizespalackoknak, csatosüvegeknek, karcsú metszettüvegeknek stb, amiben fel lehet szolgálni az ásványvizet. Vizesüveg mindenféle színben, formában és stílusban kapható, így mindenki találhat megfelelőt, ami illik az dekorációhoz, erre pedig nagyon sokat adnak a francia nők (meg a férfiak is!).

UPDATE:
Rendületlenül törünk a hírnév felé, Nemisbéka linkelt minket egy Borsa cikkbe. Bár az igazat megvallva nem esett jól, hogy egy alig két eurós, igazán csinos palackos Evian vizet méregdrágának neveznek a bevezetőben, de ez úgysem az én dolgom.
Mondjuk azt sem értem igazán, hogy egy alig két eurós, igazán csinos palackos Evian vizet megvenni miért sznobság, mikor az ünnepekre készülődve olykor ennél sokkal többet is kiad az ember bohó kis kacatokra, amelyek semmire sem jók azonkívül, hogy gyönyörködtetik a szemet, de ez szintén nem az én dolgom.

Színekben tobzódva

2007-12-02T13:13:00.000+01:00

Az első étel, amit kokottkámban készítettem, már ugye a gyönyörű kenyérke utáni első étel, ünnepi volt, kokott avató ünnepi, úgyhogy megadtam a módját. Lilamustáros nyulat sütöttem benne, échalote hagymával, fehérborban, csíkos farfalle tésztával (Farfalle Arcobaleno), ami már önmagában is egy műalkotás.

A moutarde violette, azaz a lila mustár, nem valami újmódi találmány, sőt annyira nem új, hogy receptje kis híján feledésbe is merült a századok során. A források először a 13. századból említik a moutarde violette-et, aztán a 14. századból is felbukkan a neve VI. Clement pápa leveleiben, de a későbbi századok alatt lassan-lassan elfelejtődött, és nem is igen lehetett többé hallani róla egészen 1839-ig, amikor egy francia cég, a Masion Denoix az ősi recept alapján Moutarde Violette de Brive néven el nem kezdte újra gyártani, ezt a különlegesen karakteres, selymesen édeskés, mégis erőteljes ízű, szőlőmustból és mustármagból készült fűszeres krémet.
Manapság már minden boltban újra kapható, 2-3 euroért, és széles körben használják például hideg húsok mellé, vagy öntetekhez, pácokhoz, szószokhoz.

Hozzávalók:
- 750g nyúlfilé
- 1 üveg moutarde de violette (200g-os)
- 5-6 échalote-hagyma
- 2 dl fehérbor
- friss rozmaring
- 1 tk egész fekete bors
- só

Végy egy cocotte-ot, és önts bele egy evőkanál olajat.
A nyulat megtisztítom, darabolom, és egy keverőtálban rákanalazom az üveg mustárt, és kézzel alaposan átkenegetem vele a húsokat, majd az egészet átrakosgatom a cocotte-ba.
A hagymát megpucolom, negyedelem, cocotte-ba dobálom, hozzáadom a borsot, a sót és a friss rozmaring-leveleket is, és végül az egészet nyakonöntöm fehérborral. Lefedem, és 45 percig közepes lángon hagyom magában fődögélni, ezalatt pedig kényelmesen elmosogatok, iszom egy kávét, olvasgatok, kifőzöm a tésztát, megterítek, és a 45 perc leteltével ízletes ebédet tálalok.

Óda a Cocotte-hoz

2007-12-02T13:06:00.001+01:00

Mostanában komoly bajban vagyok blogügyileg, ugyanis az a helyzet állt elő, hogy nem tudom bepostolni amit főzök. Egész egyszerűen azért, mert amióta megvettem a cocotte-omat, jóformán semmi mást nem használok, csak a cocotte-omat.
Abban sütöm a kenyeret és a pecsenyét, abban párolom a húst és a zöldségeket, sőt még a levest is abban főzöm, és nem tudok betelni a szépségével.
Aztán nagy erőkkel elkezdtem tanulmányozni a cocotte-ot, mint jelenséget, és kiderült, hogy nyugodtan bepostolhatom a főztjeimet, mert a jénai az cocotte en verre, a kukta meg cocotte-minute, és ezekben az újkori cocotte-képződményekben "állítólag" ugyanolyan ételeket lehet produkálni, mint A Cocotte-ban, bár bevallom, szerintem ez nem igaz. De azért lehet próbálkozni.

Azt hiszem már korábbi postokban is sokat emlegettem a cocotte-ot mint vágyaim tárgyát, és büszkén jelenthetem ki, hogy mióta megkaptam az enyémkémet, minden várakozáson felül bevált, ő lett az én kedvenckém, konyhám királynője. Mit nekem kukta?! Mit nekem dögös jénai?! Van kokottkám!

Most gondolom olvasóimban felmerül a kérdés, hogy "mija csuda az a cocotte?! [kokott, fr.]
Hát... íme:

Maga a szó több értelmet is rejt magában, például a csibe vagy a pipi is cocotte, meg a kurtizán is cocotte, de amiről én beszélek, az egy öntöttvas lábos. A klasszikus cocotte ovális vagy kerek, mázas vagy mázatlan, fekete vagy a szívárvány akárhány színében játszó gyönyörűség. A súlya nagy. Eleinte azt terveztem, hogy valamiféle csörlőmasinát fogok a sütő elé szerelni, amivel majd be és kiemelem a drágámat, de mostanra már szépen megizmosodtam. Használható tűzhelyen és használható sütőben. Bír ez mindent. Az elektromostűzhely, a gáztűzhely, vagy a kerámialap meg se kottyan neki, a sütőt meg kimondottan kedveli, 250 fokon is boldogan rotyog. Ez az az ősi lábos, ami minden egyes francia háztartásban megtalálható, általában több példányban és méretben, és ez az az ősi lábos, ami a kukta anyukája.
A francia eredetű nemdesszert receptek hetven százaléka így kezdődik: végy egy cocotte-ot, melegíts fel benne egy evőkanál olajat, és... pakolj bele minden földi jót, aztán tedd rá a fedőt, és feléje se nézz egy órán át, mert ebben úgysem ég le semmi. Egyszerűen nem ég le benne semmi.

Van kérdés?

Tarte fine aux pommes

2007-11-20T16:14:00.000+01:00

Ebben a sütiben az a jó, hogy csak egyszer kell rászánnom magam durván sok alma meghámozására, és utána sohasem jövök zavarba egy váratlanul beállító vendég láttán, hiszen pillanatok alatt forró almáslepén'két tálalhatok elibé.

Hozzávalók 1 db. lepén'kéhez:
- 2 alma (én téli ranettet használta, mert az jó édes)
- 1 levelestésztalap vagy levelestészta-lap vagy leveles-tésztalap vagy leveles tészta lap vagy...ööö
- egy evőkanálnyi olvasztott vaj
- valamennyi porcukor
- némi őrült fahéj

A le-ve-les-tész-ta-lap-ot lisztes deszkán milimétervékonyra nyújtom, és egy ráborított tányér segítségével szép szabályos kör alakúra szabom. Sütőpapírra ügyeskedem a tésztát, majd a megpucolt és félbevágott almákat milimétervékonyra szeletelem, és a tésztalapon sorba rendezve virágmintát képezek a szeletekből. Az olvasztott vajhoz keverem a valamennyi porcukrot meg a némi őrült fahéjat, és egy ecsetkével alaposan bekenem a sütit. Ezután jön a művelet leglényegesebb része, ugyanis ekkor még messze nem a lepén'ke kisütése jön, hanem előbb kopogósra fagyasztom a mélyhűtőben. Néhány óra múlva előmelegítem a sütőt 200 fokra, és a farkasordító hidegből egyenesen a forró sütőbe helyezem lepén'két, miáltal előbb lesz ropogós a tészta, semhogy elázhatna a gyümölcstől. Ez a titka neki. Néhány lepén'két bent lehet felejteni a mélyhűtőben, és mondhatom nagyon kellemes meglepetést tud okozni, midőn elkallódott nyalánkságra áhítozván turkálunk benne félkézzel.
Vannak olyan évszakok, amikor hideg fagyival tálalom, de a tél nem olyan. Cidriben fűszeres forralt borral az igazi!

Idée: Cuisine.tv / Chef bienaimé

UPDATE:
Épp most kukkantottam be a léleküdítő.hu-ra, és látom, hogy Fűszeres Eszter barátnémmal nagyon egy rugóra jár az agyunk, és nemcsak szójárásilag. Fröccsöt ugyan nem ittam még, de a fűszeres bor igazán remek, kár lenne kicikizni. Különben nem is tudtam, hogy mostanában ciki. Én Innsbruckban ittam először forralt bort, méghozzá egy vidám karácsonyi vásár kellős közepén, minden csupa hó volt és csengettyűszó és fenyő-meg-narancs-meg-szegfűszeg illat, és azok a hegyek a város körül, és... óh! De szépséges volt! A forralt borról mindig ez a kép jut az eszembe. Tisztára libabőrös lettem :-)

Van még balzsam Gileádban...!

2007-11-19T18:25:00.000+01:00

Bár a magyarországi utazásom sajnálatos módon kútba esett, azért az én Drága Egyetlen Szerelmetes Uracskámnak hála, mégsem maradok mulaccság nélkül a héten. Ezen a hétvégén rendezik meg ugyanis, immár 13.-adik alkalommal a Gastronomades című nagy sikerű gasztrokiállítást ezúttal Angoulême-ben (Poitiers és Bordeaux között félúton).
A történelmi óváros több pontján helyezkednek el a kiállítási helyszínek, így az elmélyült falatozás és döbbent szájtátás közben alkalom adódik némi városnézésre is, miközben helyszínről helyszínre ájulunk a gyönyörűségtől.
A rendezvényen több száz kiállító mutatja be és kínálja portékáját a nagyérdeműnek nemcsak Franciaország, de a világ minden részéről, kóstolókkal egybekötve természetesen, de ez még nem minden, ugyanis sztárséfek élő főzőbemutatóin, rögtönzött tanfolyamain vehetünk majd részt, és az idei kiállítás fő különlegessége a szombati japán-konyha bemutató, ahol igazi japáni japán szakácsok látnak el, reményeim szerint, minden földi jóval.
Szállás a belvárosban, belépés ingyenes, élelmezésre nem lesz gondunk. Szép az Élet!
(folyt.köv.)

Szilvás...Borsos...Fenyőmagos

2007-11-10T13:04:00.000+01:00

Jópár évvel ezelőtt még gyakran rándultunk ki családilag Budára a Szépvölgyi úti cukrászdába, hogy megcsodáljuk az ott kapható szépséges sütemények színes kavalkádját, és gondolom mondanom se kell, hogy nem csak csodáltuk őket orrunkat az ablaküvegre nyomva, hanem bizony be is kebeleztünk jópárat. Aztán szintén családilag feleszméltünk, hogy bár a lekünknek igen jót tesznek ezek a kiruccanások ám a vonalainknak a legkevésbé sem használ, így hát beszüntettük túrákat, és azóta is vérzik a szívünk. Azért én tudom ám, hogy a szüleim néha még mindig elosonnak Budára egy kis ezmegazért, de soha be nem vallanák, én viszont már legálább három éve nem jártam ott, de csakis rajtam kívül álló okokból.
Én a krémes süteményeket nem annyira favorizálom, ellenben a krumplis pogácsájukkal igen gyakran álmodom éjszakánként, és a borsos-szilvalekváros papucsot sem feledem. Nem tudom, hogy lehet-e még kapni, de ha valaki arra jár, feltétlenül ugorjon be és egyen helyettem egy pogit meg egy papucsot!

Számtalanszor megpróbáltam házilag reprodukálni azt a pogácsát, de az általános tapasztalat az mutatja, hogy ha valamit nem tudok sütni, akkor az a pogácsa. Még egy megközelíthetően elfogadható pogácsát se sikerül, sütnöm nemhogy azt mennyei mannához hasonlatos műremeket! Ez egyébként életem nagy bánata, mert a pogácsa körülbelül a kedvenc ételem. Nem, nem nasim, hanem ételem (kisebb koromban a szüleim nemes egyszerűséggel Pogácsának szólítottak, mert ez volt a legjellemzőbb tulajdonságom)!
Ellenben a borsos-szilvalekváros papuccsal való próbálkozásomat már az első alkalommal egészen pompás siker koronázta (igaz, máshogy is néz ki, és másféle tésztából is készül, de ízre hasonlít és nekem ez egyenlőre elég is), úgyhogy azért már nem fáj úgy a szívem, csak az vele a baj, hogy sohase sikerül annyit sütni belőle, hogy nekem is jusson mire kihűl.

Hozzávalók:
- leveles tésztalapok
- jófajta sűrű szilvalekvár
- egy kevéske bors őrült feketebors
- daráltmandula
- fenyőmag vagy törtmandula

A sütőt előmelegítem 160 fokra. A tésztalapokat (2-3mm vastagok) kb. 5x10 centis csíkokra vágom, és a csíkokat egy sütőpapírral kibélelt sütőlapra helyezem. 5-7 jókora evőkanál szilvalekvárhoz egy evőkanál darált mandulát adok, és egy csipetnyi borsot, majd folyamatosan kóstolgatva még annyit adagolok hozzá, hogy érezni lehessen a krémben a bors ízét de ne annyira erősen, hogy kupán vágjon (ez így érthető?).
A készkrémet végül elosztom a tésztacsíkokon, megszórom őket fenyőmaggal, és 30 perci alatt készresütöm őket.

Bebundázva

2007-11-09T10:47:00.000+01:00

Nem, nem bírok leszokni a lazacról! 25 évnyi lazachiányt kell bepótolnom a szervezetem számára, és ki tudja mit hoz a jövő? Addig kell lazacot enni, amíg viszonylag olcsón és bőségesen a rendelkezésemre áll. Ámbátor mostanában a lepényhalat is megszerettük, és gyakran kísérletezem ismeretlen nevű tengeri halakkal, de a lazacot eddig nem múlta fölül semmi.

Hozzávalók:
- pár szelet lazac
- pesto
- száraz kenyér
- citromlé

Egy kis tepsi alját picikét kiolajozom, szépen sorban ráhelyezem a lazac vagy egyéb tengeri hal szeleteket, megsózom, és meglocsolgatom őket egy kevés citromlével. Egy aprítóban összeturmixolom a pestót a szárazkenyérrel, majd a zöld masszát a halszeletek tetejére kanalazom és egyenletesen eloszlatom rajtuk, hogy alaposan beborítsa mindenütt. Ez a bunda.
A 200-220 fokra előmelegített sütőben 10-15 percig sütöm, majd zöldsalátával és háromfélerizzsel tálalom ebédre :-)

Kenyér! Én is kenyér!

2007-11-06T15:03:00.000+01:00

Én sütöttem kenyeret! ÉN!!! KENYERET!!! (remélem mindenkinek lejött, hogy ezt most belebömböltem a világba!)
Tisztára úgy érzem magam, mint amikor Tom Hanksnek a robinson-os filmben először sikerült tüzet csiholni két fadarabbal: "- Én csináltam tüzet!" Én meg sütöttem kenyeret! Bevallom háromszor is körbetáncoltam életem első kenyérkéjét mikor kikerült a sütőből :-)

Hát nem gyönyörű? De gyönyörű! Kapitális! Frenetikus!
Nemcsak simán megsütöttem életem első kenyerét, de ráadásul a legfinomabb kenyeret sütöttem meg, amit valaha kóstoltam!

Tulajdonképpen a nyújorktájmszos pasi receptjét követtem szó szerint, mert van cup-om egyenesen Angolországból, de azért megkerestem grammra is hogy az anyucimnak is továbbadhassam a recipet, és találtam is egy hitelesnek tűnő átiratot itt, ráadásul ugyanazzal a márkájú élesztővel adta meg a recptet, amit végül én is használtam, és ami nagyon kapóra jött, mert nem kevés időmbe telt, mire rájöttem, hogy a levure mikor jelent élesztőt és mikor sütőport, ugyanis a levure mindkettőt jelenti. Ha a levure után olyan szavak vannak, mint chimique, vagy alsecienne, vagy elfelejtettem mi, akkor az nagy valószínűséggel sütőpor. Ha pedig az van utána írva, hogy bulangérie vagy brioche, vagy instantée, akkor az az élesztő lesz. De még így sem feltétlenül biztos... :-) Ha a kibontott csomagban fehér por van a világosbarna helyett, kezdjünk el gyanakodni :-)

Tehát az én hozzávalóim:
- 470g fehérliszt
- 10g só (én is "grey salt from Guérande" használtam, ami tulajdonképpen a Fleur de sel, és az a tapasztalatom, hogy ha ilyen nagy szemű sót használ az ember lánya, akkor abból kell 15g is, mert így picikét sótlan lett de ez az egyetlen hibája a kenyérkémnek)
- 1/4 teáskanál szárított élesztő
- 350g szobahőmérsékletű víz

Ezután a már ismert menet: összekutyulom lazán a hozzávalókat, folpakkal lefedem 12 órára, másnap egy alaposan kilisztezett deszkára borítom, lapogatom, kétszer összehajtom, majd egy lisztezett konyharuhába csomagolva két órát pihentetem. Másfél óra múlva elkezdem előmelegíteni 220-240 fokra a sütőt az öntöttvas cocotte-ommal együtt (amilyet a nyujorktájmszos pasi használ a videón), végül a két óra leteltével belehajítom a tésztát a cocotte-ba, és lefedve sütöm 30 percig, majd fedő nélkül 25 percig és voila! ja'i un jolie pain sans péttrisage! Jippijájé!

Perzsa kincsek

2007-09-11T08:33:00.000+01:00

Múlt héten az iráni Roya barátnőmmel perzsa hercegnő napot tartottunk, és egy kis fodrászkodással egybekötött élménybeszámolót, és ajándékozási estet szerveztünk chez elle. Hozott nekem egy nagy halom perzsa főzőújságot, mert az nekem szenvedélyem, hogy lehetőleg előbb-utóbb a világ összes tájáról beszerezzek néhányat. Már a hosszú évek alatt sikerült is szert tennem jópár magazinra jópár nyelven, de bevallom a legutóbbival (Nemiskének köszönhetően) tized ennyi gondom sem volt, mert Nemisbéka nyelvét még csak-csak ki tudom kódolni, de a پارسی-ul, azaz fársziul írottat még akkor se ha beleszakadok. Még szerencse, hogy kéznél van egy eleven perzsa lány, aki segít, mert különben csak csorogna a nyálam azokra a képekre, és sohase tudnám meg mi van bennük.
Kaptam még pár darab Limoo Omani-t, ami a képen talán csak néhány összaszott kis görcsnek tűnhet, mindazonáltal momentán az a néhány összeaszott kis görcs a legértékesebb fűszerem. Ez egy citrusféle, ami, ha jól értettem valahol a citrom és a lime között foglal helyet, és még elég korán, fiatalon szüretelik le, majd alaposan kiszárítják. Ha már teljesen összeaszott, széttörik kézzel (nagyon könnyen törik), és kiválogatják belőle a magvakat, amiket azután ki kell hajítani az ablakon. Hát..., gondolom jó a kukába is, de Roya olyan lelkesen imitálta, az ablakon való kihajítást, hogy én is ezen az úton-módon szavadultam meg a magoktól, bár élek a gyanúperrel, hogy csak a nyelvi nehézségeink miatt élt ezzel a formával, lévén, hogy a nappaliban nem volt kéznél egy kuka sem az eljárás demonstrálására, azt viszont nagyon fontos volt az értésemre adni, hogy a magokat feltétlenül ki kell válogatni, mert ha benne marad, akkor az egészet tönkreteszi.
Tehát, miután kipucoltuk belőle a magokat, egy kis mozsárban irgalmatlanul porrá püfföljük az egészet, héjastul mindenestül. Ha elkészült, csinos üvegcsébe töltjük, és egy próbafőzést követően csak akkor vesszük újra elő, ha minimum a királynő jön látgatóba, esetleg a férjünk szülinapján. Hihetetlenül intenzív citrom íze van, mintha minden citrusfélék esszenciáját magában foglalná. Én halhoz használtam, és frenetikus volt. FRENETIKUS!

Aztán készítettünk Sir Torshit [szir torsi], ami szintén egy iráni különlegesség, pedig tulajdonképpen nem más, mint ecetbe áztatott fokhagyma. Megpucoltunk négy-öt fej provancei fokhagymát, de nem teljesen, egy réteg héjat azért rajta kell hagyni, majd egy jól záródó csattos üvegbe pakoltuk őket, megszórtuk egy különleges fűszerkeverékkel, amit Roya anyukája a saját kezével termesztett, szárított (van egy kis nyári konyha-szárító házikó a kertben), és kevert, végül az egészet nyakon önttöttük egy üveg kitűnő minőségű fekete balzsamecettel, és lezártuk az üveg fedelét. Leghamarabb 2010 szeptemberében szabad csak újra kinyitni, ekkor már esetleg tálalhatom majd zsíros húsok mellé előételnek, de Iránban a szív-, és érrendszeri problémákkal küzdők gyakorlatilag orvosságként fogyasztják, és minden nap meg kell enniük egy gerezdet. Ha az ember ki bírja várni az ideális hét évet (a nagy öregek és bölcsek ugyanis csak hét év után nyilvánítják elkészültnek), úgy hogy ne egye meg, akkor onnantól már minden belgyógyászati betegségre jó hatással van, ízre is kiváló, állagra pedig leginkább a kocsonyára emlékeztet.

Jövő héten almával, és perzsa fűszerekkel töltött padlizsánt rakunk el (azt szerencsére csak egy-két hónapig kell pácolni, tehát már körvonalazódik a karácsonyi menü), és a következő ülésünk tananyaga az igazi sáfrányos rizs lesz mazsolával.

2007-07-17T21:39:00.000+01:00

Megételmérgeztem minket az ünnepi lazaccal, szal most pár napig főtt krumpli meg ropi a menü. Én viselem rosszabbul, de meg is érdemlem. Jótanács: Soha ne süssetek meg lazacot, úgy hogy előző nap áramszünet volt a hűtőben.

Visszatértem!

2007-07-16T12:45:00.000+01:00

Na nem ám valami nagy fogással, csak egy olyan kis reggeliféleséggel, de ez most igazán nem rajtam múlt! Én ugyanis készen állok, hogy végre újra felvegyem a fakanalat és a fényképezőgépet, de az időjárás alattomos módon keresztülhúzta a számításaimat.
Egész éjjel dühöngött a vihar, nem túlzok, tényleg dühöngött. Ilyet én még életemben nem pipáltam, a dörgés egyetlen pillanatra sem szűnt meg, és akkorákat csattant, hogy a biztonság kedvéért a kedvenc kispárnámat és a macimat is vittem magammal az én Nagyon Bátor Férjem óvón ölelő karjaiba, és úgy nyüszítettem hajnalig (miközben az én Nagyon Bátor Férjem békésen horkolt).

Namost ennek folyományaképp máma csak hellyel-közzel van áram, és annyira borús az ég, hogy bár az összes ablak tárva-nyitva áll, mégis lámpát kell kapcsolnom (már amikor van áram), hogy ne csak üljek a sötétben kukán.
Reggel szerencsére volt annyi időm, hogy gyorsan elkészítsem a reggelit, és mivel néhány elszánt napsugárnak is sikerált átszuszakolnia magát a felhőkön, még ráadásul le is tudtam fotózni, de a káprázatos utó-házasságiévfordulós ebédet el kellett halasztanom holnapra, pedig lazac. Ciki.

Mindegy, addig is, míg nem kapcsol le a laptopom végelgyengülésben (mert most nincs áram) gyorsan feldobom ezt a saját fejlesztésű három-az-egyben reggeli receptet:
Gondolom sima zsömléből is nagyon finom lehet, de mivel itt olyan nincs, én angol lapos zabmuffinból csináltam. Lekapom a buci tetejét, kikapargatom a belsejét (amikor senki nem néz oda galacsint gyúrok belőle, és a számba tömöm), kikenegetem egy kis vajjal, és valamilyen sajtot szórok az aljára. A képen látható darab mozzarellával készült, de az én Nagyon Bátor És Kicsit Horkolós Férjem roqueforte-al kérte a magáét. Végül ráütök egy tojást, megsózom, borsozom, és bedobom az előmelegített sütőbe addig, amíg meg nem sül. Vizuálisan és manuálisan is ellenőrzöm kétpercenként, és akkor jó, ha megpirult a buci széle.
Jóétvágyat!

Tiramisu á la vendégcukrász

2007-06-27T12:53:00.000+01:00

Sosem szoktam egy hétre előre bevásárolni, mégpedig azért nem, mert akkor még véletlenül megtörténne az a csúfság, hogy valamelyik üzletben lemaradok a "napokról". A városunkban két nagyobb élelmiszerüzlet van, méreteiben olyan Cora léptékű, akik előszeretettel rendeznek "napokat" körülbelül minden héten, különös tekintettel a nyári hónapokra, így nyújtva teljes képet a turistáknak a Nagy Francia Birodalom egészéről. A "napok" alatt azt kell érteni, amikor egy kiemelt téma köré csoportosul a bolt kínálatának úgy a fele, rendezvényekkel, kóstolókkal stb. Általában van valami apropója a dolognak, például a kínai újévkor kínai napok voltak, januárban meg mindent beborított a Galettes de Rois. Amikor meg ippeg nincs semmi jeles esemény amire emlékezhetünk, na akkor jönnek a különlegességek Franciaország tengerentúli területeiről, amiket rövidítve D-O-M-ként (Départment d'Outre Mer) illetve T-O-M-ként (Territoires d'Outre Mer) szoktunk emlegetni. Ezeknek egy része gyakorlatilag Franciaország, tehát az ott élők francia állampolgárok, sőt uniós állampolgárok, szavazhatnak, dolgozhatnak, tanulhatnak bárhol, ugyanúgy mint egy itt élő francia ember, más részük pedig csak francia fennhatóság alatt van, tehát jóformán gyarmat, megnyirbált jogokkal.
Nekünk nagyon érdekes volt, amikor kiköltöztünk, hogy itt mennyire jelen van mindenütt ezeknek az egzotikus területeknek a kultúrája, a tévében legalább ugyanannyi műsor foglalkozik velük, mint amennyi a belföldi hírekkel, itt vannak az ételeik, a termékeik, és sokszor ők maguk is. Nagyon szeretek ezekkel az emberekkel beszélgetni, akik néha olyan helyekről jöttek, amikről én még csak nem is hallottam korábban, vagy ha igen, akkor is olyan csodálatosan távolinak és egzotikusnak tűntek, hogy eszembe se jutott soha, hogy életemben találkozhatok élő emberrel odaátról, vagy valaha is eljutok oda.
Ezzel kapcsolatban van egy jó történetem is. Amikor idejöttünk idegenbe, négy kedves család is a szárnyai alá vett minket, és nagyon sokat tettek, hogy megkönnyítsék számunkra a beilleszkedést. Ezek a családok azonban külön-külön is nagyon érdekes életet élnek, és egyikük, egy orvosházaspár, valósággal bolondja ezeknek a távoli helyeknek, ha csak tehetik ott töltik a szabadságukat, és rengeteget tudnak mesélni. Ez a rajongás akkor kezdődött náluk, amikor az orvosi egyetem elvégzése után (ekkor már házasok voltak, és volt egy kisfiuk is) a férjet behívták katonának (akkoriban még volt sorkatonaság Franciaországban), méghozzá katonaorvosnak Martinique-ra. Ez a szolgálat két évig tartott, a felesége meg a kisfia természetesen vele tartottak, és Sophie szintén orvosként állást vállalt egy martinique-i kórházban nem messze a laktanyától. Ott éltek a tervek szerint két évig, amiből aztán négy is lett, született még egy kislányuk is, és végül csak azért költöztek haza, mert szerették volna, ha a kisfiuk ide járna iskolába a szülővárosukba. Igen ám, de itthon kiderült, hogy azzal az iskolával még várniuk kell egy évet, ugyanis a fiúcska, aki már a szigeten tanult meg járni, jóformán soha életében nem hordott cipőt, legfeljebb valami kis szandált, és egész egyszerűen nem tudott cipőben létezni, és majd' fél évig is eltartott, mire a kis lábát cipőre szoktatták, és iskolába küldhették. Aztán a kisfiúból nagyfiú lett, és ahogy tehette visszament Martinique-re, azóta is ott él, ott dolgozik, és csak akkor vesz fel cipőt, ha nagyon muszáj. (A lányuk pedig Ausztráliába ment férjhez, de ez már egy másik történet.)

Na ettől a ponttól lehet érdekes elkezdeni azt találgatni, hogy milyen vargabetűvel kanyarodok majd vissza a címbéli tiramisuhoz, mi?

Oké-oké, már mondom is. Tehát az eddigi eszmefuttatásomnak még mindig a nagyáruházbéli "napok" rendezvénysorozat a lényege, aminek a fent vázolt okokból kifolyólag sokszor választják az ilyen egzotikus tájak konyháját főtémául, de nem mindig, most konkrétan olasz napok vannak, és ezzel egy csapásra újra képbe került a tiramisu! Tudom, hogy ilyeneket szoktak rendezni Magyarországon is, de mindjárt elmondom mi a különbség. Itt ugyanis a "napok" nem pusztán annyit jelent, hogy a bolt belsejéből kipakolják a vonatkozó termékeket a bejártahoz, esetleg beszereznek néhány újat, és kinyitnak pár csomag sonkát vagy konzervet kóstolónak, ó nem! Itt általában meghívnak egy szakácscsapatot is az adott országból, berendeznek nekik egy konyhát, ők pedig három napon keresztül éjt-nappallá téve tüsténkednek, hogy előállítsák a legfinomabb, és legkülönlegesebb helyi specialitásokat, és ráadásul biztosítják eladásra az összes hozzávalót, esetleg kis receptfüzetekkel mellékelve. Hatalmas fűszerpultokat állítanak fel, soha nem látott termékeket állítanak ki, és egzotikus gyümölcsöket árulnak, amiket még nem is ismerek. Például én a karibi napokon ittam először frissen elkészített kókusztejes licsidzsúzt, meg még valamit amit azóta se tudok mi lehetett.
Mint említettem volt, most olasz napok vannak, és mivel az olaszkaját azért nagyjából mindenki ismeri, ezúttal nem szakácsot, hanem egy olasz cukrászt/péket hívtak meg, aki többek között az alant látható tiramisut is készítette. A tiramisu úgy a maga valójában a csíkos tésztán belül helyezkedik el, és ha valaki meg tudja nekem mondani, hogy hogyan kell ilyen csíkos tésztát sütni, az kap tőlem egy onlájn cvikipuszit!
Olyan mintha a fehér piskótára rá lenne sütve egy hajszálvékony csokis piskótalap, tehát érezni, hogy nincsen egy síkban a kettő, de az elkészítés módja számomra kész rejtély.

rat-a-too-ee

2007-06-24T19:50:00.000+01:00

Egy barátnőmtől kaptam a fülest, és már alig várom!!!!!
ezt - meg ezt - meg ezt is - és végül ezt így együtt!

Móric szerint is...

2007-06-21T20:53:00.000+01:00

Szép vagy te, óh termőfölde a töltött káposztának – Magyarország!

Vannak teneked égig nyúló hegyeid, miken teremnek a hosszú derekú fenyőfák és szinte hosszú derekú tót legények. Vannak ismét homok hegyláncaid, miken semmik sem teremnek, és tömérdek más hegyeid, miken tokaji borok teremnek. Vannak végtelen láthatárú pusztáid, de tele gulyákkal és ménesekkel; határtalan rónáid, hol egy szál fa is erdő, de hol özöne van kenyérnek és kalácsnak; erdeidben makk, tavaidban fogas, mocsáraidban nád terem! Óh, te szép vagy, s nem is halt még meg senki határaidon belől éhen, bárha lett légyen regényíró!

Szeretlek is én téged, mint a szilvás derelyét; de ezzel nem mondom, mintha szeretnélek megenni, óh, hazám! Szívem elég tág számodra, de keblem azon része, mely visel gyomor nevet, nem olyan nagyravágyó. Óh, hiszen téged tiz~~enhárom~~millió gyomor sem bír elemészteni, sem tiz~~enhárom~~millió fejnek tiz~~enhárom~~millió véleménye!

(Jókai Mór: Hétköznapok)

Nincs honvágyam, csak magyarízek-vágyam van. Egy kicsit.
Meg különben is...

Blog Hopp!

2007-06-16T22:07:00.000+01:00

Most vettem észre, hogy felkerültünk a foodblogblog.com listájára! Én meg a revüróz. Lehet, hogy nem ártana idővel külföldiül is elérhetővé tenni magunkat, csak nem tudom, hogy angolra vagy inkább franciára fordítsak... vagy legyen mindkettő? netán egyikse? macska tuggya....

Jó áru, tökéletes áru...

2007-06-12T11:31:00.000+01:00

Piacoltam magamnak egy kis zöldséget-gyümölcsöt a legjavából. Igen, nem káprázik a szemetek, a paprika padlizsán színű, a padlizsán meg fehér. Előfordul cifrább is. Lila krumpliról álmodom.

Magyarázom a bizonyítványom... meg a menza

2007-06-07T15:57:00.000+01:00

Bizonyára feltűnt, hogy az utóbbi napokban nem téptem annyira a hírnév felé új receptekkel, mint azelőtt, és ez sajnos még így is marad néhány hétig, mert nagyon szoros határidős munkám akadt, úgyhogy most 24 órából 12-őt dolgozom, a többiben meg házimunkázok és alszom, de ha elkészülök a projecttel, ígérem minden visszazökken a rendes kerékvágásba, és megpróbálom teljesíteni a minimum 365 post/év tervet gyönyörű szuflékkal, meg mindennel.

Addig azonban be kell érnem heti egy-két egyszerűbb posttal, és nagyon remélem, hogy az eddig idecsábított kedves olvasóim sem fognak elpártolni tőlem örökre.
Mivel ilyen munkás hetekben nem is nagyon főzök, úgysem tudnék mit föltenni, én találok magamnak ezt-azt a hűtőben, a férjecském meg a kórházi menzán eszik.
Szinte hallom az általános fölhördülést: menzán eteted a férjed? azt az áldott jó, és szorgalmas embert???!!! Miközben te csak otthon ülsz, és csapkodod a klaviatúrát?! Micsoda spártai bánásmód! És ez igaz is lenne, ha nem lenne nemigaz. Valójában ugyanis majd' belesárgulok az irigységbe, hogy az emberem a menzán ehet, én meg nem, mert az a menza annyira csúcsszuper, hogy ha azt mondanák, hogy mostantól ehetek én is ott, de az ötszörösét kell fizetni érte, akkor is bőven megérné.
Amikor a kiköltözés után még olyan "fél lábbal itthon-fél lábbal otthon" állapotban voltunk, egy ideig a kórházban laktunk, és én is kaptam egy nagy halom ebédjegyet, amivel aztán beléphettem a csodák-menzájára. Korábban, mint iskolai menzán edződött átlagmagyarnak, voltak kis averzióink a kórházi étkeztetéssel szemben, de azok már a legelső alkalommal úgy szétpukkadtak, mint a buborék, azonnal feltétlen hívei lettünk a Főszakácsnak. A Főszakács az valami hatalmas fazon, piszok jófej, és már kilométerekről süt róla, hogy mennyire szereti a munkáját. Na már eleve ez se semmi: szeret menzaszakács lenni, érted? Soha ki nem hagyná az ételosztást, mindenkit névről ismer, és mindenkivel elcsacsog egy kicsit, majd ódákat zeng arról, hogy milyen jó választás volt aznap a lepényhal paradicsomos-palizsános szószban, zöldbabbal és endíviasalátával, mert a szószt egy új recept szerint készítette, és oh-la-la! micsoda csodálatos illata van annak a valamilyen fűszernek stb.stb.stb. Hát nem mondom, hogy gyorsan meg lehet ott ebédelni, mert mindenkihez van egy pár kedves szava, de szerencsére kétórás az ebédidő, szal abba be lehet szorítani, és legalább biztosítva van a napi szórakozás.
Minden nap van vagy négyféle húsétel, hal, rengeteg zöldségköret, és kétféle egytálétel, az egyik mindig vegetáriánus. Kb. 7-8 euroért jól lehet lakni, ebben benne van egy előétel (általában valami saláta, vagy franciakolbászka, vagy foie gras olcsóbb változata, vagy főtt tojás kicsicsázva), egy főétel (az szabadon összeválogatható, de ha nem tudunk választani, akkor ad egy csomó kisadag kóstolót mindenből egy nagy tányérra), egy desszert (sütemények, torták, krémek, gyümölcssaláták, kompótok, és pürék közül lehet választani), néhány szelet baguett, egy darabka vaj, egy darab camambert sajt, egy gyümölcs (alma, banán, körte, vagy szőlő, mikor mi az idény), és üdítő vagy kétdeci vörösbor (a víz az gratuit). Amikor először bepusziltam egy egész ilyen menüt, azt hittem az ebédlőből sem tudom majd kivonszolni magam, de úgy fél óra mulva már egyáltalán nem éreztem azt a telítettség érzést, mert annyira könnyű, és könnyen emészthető ételeket kaptunk, és az előétel meg a desszert mindig kicsi adagok, hogy ne teljen el vele nagyon az ember, és tudjon dolgozni délután is a jónép. Másnaptól aztán ebédnaplót vezettem, nehogy véletlenül elfelejtsem miket kóstóltam meg a menzán.
A Főszakács megveszekedetten érdeklődik más népek konyhája iránt, állandóan új ízekkel és hozzávalókkal kísérletezik, és egyszer az összes külföldi orvost és ápolót, akit csak talált éppen a kórházban (meg néhány beteget is) összetrombitált egy kis privát falatozásra, és alaposan kikérdezte őket hazájuk étkezési szokásairól. Azóta aztán már több generáció gulyáslevest is kifejlesztett, és mindig nekem is küld belőle egy keveset, hogy szerintem ez már az-e, de eddig még csak egy halovány pörköltig jutott, nem veszi be ugyanis a gyomra azt a rengeteg zsírt és fűszert.

Ez a menza kimondottan az orvosok, ápolók, nővérek és egyéb kórházi személyzet részére van fenntartva, de egyszer alkalmam volt megkóstólni a betegek számára felszolgált ételt egy többfázisos vérvétel záróakkordjaként. A nővér még a vérvétel előtt megkérdezte, hogy óhajtok-e itt ebédelni azután, hogy három órán kereszül csapolták a véremet kisebb megszakításokkal, és mivel én természetesen óhajtottam, felírta a kartonomra, hogy egy sans sucre ebéd is rendel. Na, mondom magamban, diétás kaja, biztos kapok majd egy bébipapit, barackpürével, aztán mikor megkaptam a tálcámat, egy pár percig meg voltam róla győződve, hogy ezt tévedésből hozták nekem, de aztán megláttam a cetlit rajta a nevemmel, meg hogy sans sucre, és miután beazonosítottam a fogásokat, és kiderült hogy tényleg nincs benne cukor, akkor jól megettem az utolsó morzsáig.
A következők voltak a tálcán: egy adag uborkasaláta előételnek, valami fenséges tejfölös öntetben egy lehelletnyi fokhagymával meg friss bazsalikommal, meg mustármagot is láttam benne, aztán egy csinos szelet lazac, gombás mártásban (nem tejszínes, hanem csak olyan tejszíntelen), hozzá köretnek párolt barna-, és jázminrizs keverék, desszertnek pedig friss gyümölcssaláta (körte, ananász és grapefruit), és sajt, meg két szelet baguette. Na ekkor döntöttem úgy, hogy ha rá tudom beszélni az orvosomat, én önként vonulok be a kórházba résztvenni valami diétás programon. Egy terhes kismama volt benn velem a vérvételnél, akivel beszélgettem egy kicsit (már amikor nem kapott éppen sírógörcsöt a vénája felé közeledő tizenötödik tűtől, szegénynek sehogysem tudtak kanült betenni, mert mindig elkezdett szívszaggatóan zokogni ha meglátta a tűt), és ő mesélte, hogy mivel a szülő nők nem számítanak betegnek a kórházban, mert végülis nem is azok, ők á la carte választhatják ki előre az ebédjüket és vacsorájukat a kismama-különítmény étlapról, amit úgy állítottak össze, hogy segítse a tejtermelést, és hamar visszenyerjék az erejüket.
Át van ez gondolva.

Ezek fényében tehát nem kell annyira sajnálni a férjemet a menzai étkeztetés miatt, de ami azt illeti engem sem, mert én meg ilyenkor főzök magamnak egy vödör sűrű zöldséglevest, aztán azzal elvagyok pár napig. Amikor meg elfogy, akkor elballagok a boltba, veszek egy nagy halom másféle zöldséget, abból is főzök egy vödör levest, és megint nincs gondom a főzésre egy ideig. Az uram szerint viszont ez egyoldalú táplálkozásnak minősül, és minden este hazállít egy rakás gyümölccsel, hogy legalább a vitaminom meglegyen (mintha a harsogósra főzött zöldségben nem lenne), és ráadásul MEG IS MOSSA nekem, és odateszi a kezemügyibe. Én ugyanis nem szeretek magamnak csak úgy eszegetés céljából gyümölcsöt mosni, elfelejtem, meg nincs is kedvem, de akármennyit megeszek belőle ha elém teszik. Mindig is ilyen voltam, nem tudom miért, bár az uram szerint ez egy nagyon komoly betegség, amit úgy betűznek, hogy el-u-es-té-a-es-á-gé, de én azt gondolom, azért talán ennyire nem súlyos a helyzet.

Na ahhoz képest, hogy nem is akartam ma postolni, eléggé rendesen elszaladt velem a ló, úgyhogy munkára fel!, viszlát hétvégén.

Nem furcsa egy kicsit, hogy mindenkinek a kanala veszett el?!

2007-06-06T08:11:00.000+01:00

Na jó, elárulok egy titkot. Nem is a kanalamat kerestem, hanem egy titkos és világméretű összeesküvés szálait akarom ezen a módon felgöngyölíteni, és az olvasóim segítségével lebuktatni. Meggyőződésem ugyanis, hogy az EKBSZ (Egyetemes KanálBegyűjtő Szervezet) felelős az összes kiskanalak eltűnéséért, és magyarországi kirendeltségük fő profilja elemelni a MI! Pinokkiós kanalainkat, melyeket utána kivétel nélkül beolvasztanak, majd felhasználnak Az Egyetlen és Hatalmas KanálBálvány elkészítéséhez, amit holdvilágos éjjeleken rendezett titkos szeánszokon táncolnak körbe, miközben a bálvány mintájára készült kiskanalakkal kavargatják bódító italaikat, és kanálgyárak öntőmintáit áldozzák föl írtóztató kegyetlenséggel, és végső céljuk a világ kanálállományának végleges elpusztítása, majd saját termékük piacra dobása, amivel megdönthetetlen központi hatalomra tehetnek szert.

Paranoiás lennék?! AZ LENNÉK?!

Mindazonáltal a kanálfelvásárlási ajánlatom még mindig áll.

Közérdekű Felhívás, avagy Keresd a Kanalat!

2007-06-05T09:12:00.000+01:00

Már régóta gondolozom azon, hogy hogyan kérhetném a köz segítségét a babakanalam megtalálásához, mikor a férjecském csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy mi a helyzet például azzal a közzel, akinek írkálom itt a recepteket, és akkor gyorsan nekiestem a billentyűknek.
Tehát akkor elkezdem az elején. A képen alant látható kisvilla és kiskés az én babakori étkészletem hiányos darabjai, amihez tartozott még egy kiskanál is, ami sajnos az évek során elveszett. Nem mondom hogy ellopták, de erős a gyanúnk, hogy ellopták. Ismerünk notórius kiskanál tolvajokat.
Természetesen lelkiismeretfurdalás nélkül lopnám vissza, ha tudnám kilopta el, de ilyen körülmények között inkább alázatosan megkérem a közt, hogy ha bárkinek megvan ez a készlet (Magyarországon árulták úgy 25 évvel ezelőtt, és ha jól tudom, nem limitált széria volt) vagy látta egy ismerősénél, és eladná, vagy elkérné és azután adná el, vagy egyszerűen csak nekem ajándékozná belőle a kanalat akkor kérem jelentkezzen a mamzelle@freemail.hu email címen.
Hajlandó vagyok bármennyit fizetni érte, ésszerű kereteken belül, vagy durván sok francia gasztronómiai különlegességet küldeni cserébe, akár ésszerűtlen kereteken kívül is.
Előre is köszönöm a segítséget, és kérlek sikoltsatok, ha meglátjátok valahol ezt a kis famanót (asszem Pinokkió)!

VKF! #5 - Stipi-stopi, Fahéj!

2007-06-02T10:27:00.000+01:00

Amikor Aubergine meghirdette az ehavi VKF fordulót, nem is volt kérdés számomra, hogy a fahéjat fogom választani, és erősen reménykedtem, hogy mindenki más majd túl egyszerű választásnak tartsa, és így az enyém maradhasson egészen.
Én valósággal bolondja vagyok a fahéjnak, nagyon sokféle ételhez használom, sóshoz-édeshez egyaránt, és mindig nyitott vagyok olyan receptekre, melyek a fahéj újabb és újabb különleges felhaszálási módját ígérik.
Most nem mennék bele a fahéj felhasználási lehetőségeinek részletes elemzésébe, mindenki elég jól ismeri, csak talán nem használja elég bátran, ezért inkább a történetéről írok pár sort, mert szerintem kevesen tudják, hogy a maga idejében milyen szédületes karriert futott be ez a méltán széles körben ismertté vált fűszer.

Ki hinné, hogy már az i.e. 4 évezredből vannak feljegyzések kínai forrásokból a fahéjról, ahonnan aztán lassan elterjedt a Közel-Kelet térségeiben is, de közel sem olyan mennyiségben, mint a mai időkben. Az az igazság, hogy a luxus fűszerek közé tartozott, az Egyiptomi Birodalomban a fahéjat balzsamozási procedúrában használták, és még a Biblia is két helyen említi, először ráadásul az Exodusban (30:23), ahol a Szent Sátorra vonatkozó parancsok között szerepel az a kitétel, miszerint Mózesnek össze kell állítania egy szent olajat kiváló illatszerekből (myrrha, fahéj, nád, casszia és faolaj), majd ezzel az olajjal kell behintenie a Szentek Szentjét, és további parancsba adta, hogy az az olaj további nemzedékeken keresztül minden körülmények között szentnek minősüljön, emberre nem kenhető, a megadott arányokban nem állítható össze engedély nélkül, és ha valaki csak egy cseppet is el merészel adni idegen népnek, halállal kell hogy fizessen tettéért. Ha tehát azt vesszük alapul, hogy egy ilyen nagy jelentőségű keverék része volt a fahéj is, elképzelhetjük, hogy milyen nagy értékkel bírt az ókorban.
Hérodotosz és más nagy történetírók is megemlítik műveikben, a Római Birodalomban pedig a temetési szertartásokon használták, Nero császár például egy egész évre elegendő mennyiségű fahéjat égetett el felesége (Poppea Sabine) halálakor.
Csak nagyságrendileg teszemhozzá, hogy egy i.sz. 1. századi feljegyzés szerint 350gramm fahéj 5 kiló ezüst értékével volt egyenlő.
A középkori medicinisták azt tartották, hogy egyrészt afrodiziákum, másrészt igen alkalmas légúti megbetegedések kezelésére, torokfájásra, meghűlésre.
Portugál felfedezők és kereskedők ceylon szigetéről indulva hoztak létre fahéj import monopóliumot Európában a középkorban, amit a 17. században holland kereskedők szereztek meg tőlük, majd a franciáké, és az angoloké lett, de a 19.századra már olyan mértékben elterjed az egész világon, hogy nem nem volt többé értelme erre építeni egy monopóliumot, mert feldfedezték, hogy jó minőségű fahéj terem Dél-Indiában és a környező szigeteken is.

Különbséget kell tenni fahéj és cassia között, ami valójában majdnem ugyanaz, de mégsem egészen. Mi valószínűleg mindkettőt fahéjnak érezzük, és élek a gyanúperrel, hogy nemcsak Amerikában de Európában is a legtöbb eladott fahéj igazából cassia. Az igazi fahéj, a true cinnamon, az kimondottan a ceyloni fajtát jelenti, édesebb, illatosabb, inkább édes ételekhez ajánlott használni, míg a cassia kissebb, kicsit más a színe, olcsóbb is és sós ételekhez jobban megfelel

---------------
A prezentált receptemben, a fahéjas fehérborban párolt körte, fahéjas-gesztenyés-kókusztejes öntetben aztán tényleg a fahéjé a főszerep, gyors és egyszerű desszert, az egész konyhát belengi az illata, és azt hiszem lehet abban az afrodiziákum-dologban valami.

Hozzávalók:
- 2 körte
- 2 deci száraz fehérbor
- 1 rúd ceyloni fahéj

- 1 doboz kókusztejkrém
- 200g főtt gesztenye
- őrült fahéj, nádcukor

A fehérborban kb. negyedóra alatt megpárolom a megpucolt körtéket, persze a fahéjrudakat még az elején beledobom a borba, közben egy magasfalú edényben összeturmixolom a gesztenyét, a kókusztejet, a fahéjat ízlés szerint, meg a cukrot, és ha túl sűrűre sikerül, akkor öntök hozzá pár ml tejet, hogy végül egy sima, krémleves állagú öntetet kapjak, végül poharakba adagolom az öntetet, és mindegyikbe beleállítok egy-egy puhára párolt körtét, és kész is.

Idée: Marianne Paquin: Cueillez c'est prêt!

Biscotti Salati Al Parmigiano,

2007-06-01T11:39:00.001+01:00

avagy "Nem az a fontos, honnan származik, hanem az, hogy francia ételekhez használd fel."
A fenti idézet nyersfordítása egy híres kortárs művésznő, és nem mellesleg csodálatos asszony tollából származik (megfejtéseket a kiadóba kérjük), és rögtön meg is magyarázza, hogy kerül a csizma az asztalra, azaz miért tettem olasz receptet egy francia tematikus blogba.
Mert ugyan mégis mihez lehet franciául felhasználni néhány szem olasz parmezános ropogóst? Hát persze hogy a krémleveshez!

Hozzávalók:
- 100g frissen reszelt parmezán
- 180g liszt
- 120g vaj (szobahőmérsékletű)
- 2 tojássárgája
- 1 kávéskanál pirospaprika
- só

Egy keverőtálban összekeverem a parmezánt és a vajat, majd hozzáadom a lisztet, a pirospaprikát, és a sót, majd a két tojássárgájával együtt tésztát gyúrok belőle. Ha összeállt a massza, három-négy részre osztom, és a részekből 3-4cm átmérőjű hurkákat gyúrok, amiket egyesével folpakba csomagolok, majd a hűtőbe teszem állni egy órára. Egy óra múlva felszeletelem a hurkákat, egy sütőpapíron egymás mellé pakolom a szeleteket tisztes távolságra egymástól, és a 200 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt kisütöm őket. Ha teljesen kihűltek a kekszek, egy jól záródó fémdobozba pakolom az összeset, és másor addig nem ejtem le a dobozt, amíg nem kerül tálalásra a vendégeknek.

Idée: Elle à table - No.50

Décoratif

2007-05-31T15:50:00.000+01:00

Ezt az aranyos ötletet a Marie Claire Idées legutóbbi Hors-Série számában (No.2.) találtam, egy olyan "Hogyan tálaljunk csinosan aprósüteményt, ha nincs csinos aprósütemény tálalónk"-szerű cikkben. Hát nekem nincs. Igaz, a cikkben pöttyös tányért használtak, de nekem pöttyös tányérom sincs. Még.

Kenőcs de mangue et de carottes à la rózsavíz

2007-05-30T15:56:00.001+01:00

Pirított brioche-sal, és fehér teával kiváló csacsogós-teadélutános uzsonna a lányoknak (persze a fiúkat sem kell noszogatni, az én fiúm például csak a vonalaim védelmében mindjárt be is falta a háromnegyedét).

Hozzávalók:
- 250g megtisztított, karikákra vágott répa
- 250g felkockázott mangó
- 60g vaj
- 3dl cukrozatlan sűrített tej
- 50g nádcukor
- 15ml rózsavíz
- őrült vagy egész kardamon
- pirított mandula vagy tört pisztácia

Egy lábosban előkészítem a répát, a vajat, és egy deci vizet, majd alacsony lángon kb. 25 percig párolom. Ezután hozzáadom a mangót, a sűrített tejet, a cukrot, és vagy négy csipetke őrült kardamont, vagy négy egészet, de ha egészben tesszük bele, akkor a mixelés előtt ki kell majd halászgatni a magokat. Jól összekeverjük, és alacsony lángon tovább főzzük, addig, amíg majdnem az összes folyadék elpárolog róla. Ha elkészült, kihalászom belőle a kardamon magokat, és beleöntöm a rózsavizet, végül egy botmixerrel kicsit még finomítok a masszán, és lehűtöm tálalás előtt.

Idée: Julie Andrieu: ma p'tite cuisine

Rizolé [Riz au lait]

2007-05-29T16:09:00.000+01:00

Garantáltan vendégkápráztató desszert.

Hozzávalók:
- tejberizs
- mentaszörp
- málna-, vagy eper szörp
- folyékony vanília esszencia (nem aroma)
- kókuszreszelék

Remélem, hogy aki ezt olvassa, és el akarja készíteni, az tud magától tejberizst csinálni, mert én nem tudom megadni a szükséges mennyiségeket, viszont a tökéletes tejberizsállaghoz tudni kellene. Én az anyukám receptjét használom, és ahogy ő mondta nekem annak idején, azóta is ugyanúgy készítem, nevezetesen a nyolcszügletű Luminarc viszkispoharamat (direkt erre vettem hat ugyanolyat mint az övé, hogy életem végéig kitartson) színültig töltöm SOS klasszikus rizzsel (most fogyott el az utolsó otthonról hozott adagom, úgyhogy kénytelen leszek helyi rizzsel kísérletezni), és első körben felöntöm annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje, és abban addig rotyogtatom folyamatosan kevergetve, amíg el nem fő róla a víz. Ekkor felöntöm 1 dl tejszínnel, és 9 dl tejjel, amiben végül puhára főzöm, és a cukrot csak akkor teszem hozzá, ha már majdnem kész. Ha már kellően megpuhult (ezt manuálisan és kóstolgatás útján folyamatosan ellenőrzöm), ráteszem a lábasra a födőt, és még egy konyharuhával letakarom, és nem, nem emelgetem föl ötpercenként, hogy magába szívta-e már a tejet, hanem hősiesen várok sok órát, amíg kihűl, és tökéletesen ragacsos tejberizset tálalhatok.
A színes tejberizshez három felé osztom az elkészült, és némi kókuszreszelékkel felturbózott rizset, az egyik adagot elkeverem mentaszörppel, a másikat málna-, vagy eperszörppel, a harmadikat vaniliaesszenciával, bár szerintem a karamellöntettel is dolgozhat, és egy szép üvegpohárban egymásra halmozom az adagokat.
Az is jó' nézhet ki, ha mondjuk az egyik csík csokiöntetes lenne, a másik karamelles, a harmadik meg maradna fehér... meg láttam kávéesszenciát is, azzal is biztos nagyon frankón lehetne csíkozni... vagy levendulaszörppel meg citromszörppel is... most hirtelen meglódult a fantáziám...

Idée: Cuisine Actuelle, No.198

Fagots

2007-05-28T17:36:00.000+01:00

megfőzni => betekerni => átsütni (de nem megégetni mint én...)
Ez olyasmi, ami naaagyon francia.

Ebből is egy kicsikét, meg abból is egy kicsikét...

2007-05-27T19:48:00.000+01:00

Mostanában tésztára támadt kedvem, és vettem pár különleges fajtát, amit eddig még nem használtam soha. Vettem kínai üvegtésztát, meg olasz feketetésztát, meg elzászi spätzle-t, és elsőként az üvegtésztára esett a választásom, mondván milyen frankón néz majd ki az az opálszínű tészta a köménymagos tonhallal, meg a vinaigrette-s pirospaprikával.
Nos, tévedtem. Nem mintha nem nézne ki jól, csak épp nekem nem sikerült opálszínűre főznöm a tésztát, ugyanis nem akartam hinni a leírásnak, miszerint hideg vízben kell áztatni tíz percig, és már kész is, ezért én meleg vízben áztattam, és tökre olyan lett mint a cérnametélt. Na mindegy, ízre nem volt rossz, máskor meg majd nem bírálom felül önhatalmúlag a használati útmutatót.
A tonhal viszont nagyon finom lett, en alufólia sütöttem olivaolajjal, sok köménymaggal, sóval és borssal, meg aszalt paradicsommal, a paprikát pedig csíkokra vágtam, kevés olajon megpirítottam, rászórtam apróra vágott metélőhagymát, majd meglöttyintettem ilyen olivaolajos-bogyós vinaigrette öntettel.

Ez tisztára sárga!

2007-05-26T17:29:00.000+01:00

Ezt a currys-paprikás-póréhagymás-crevettes tésztát ma próbáltam ki először, és olyan-de-olyan nagyon finomra sikerült, hogy ebéd után elismerően kezetráztam magammal.

Hozzávalók:
- 200g Nouilles Barilla tészta
- 1 sárga paprika
- 1 nagy póréhagyma
- 200g előfőzött mini crevettes
- fél csokor petrezselyem
- 1 evőkanál curry
- 2dl fűszeres levesalap (sós vízbe egy bouquet garni)
- oliva olaj, só

A paprikát és a póréhagymát megpucolom és picire darabolom, és egy serpenyőbe dobom, amiben már felmelegítettem 2 evőkanál olivaolajat. Egy kicsit megpirítom a zöldségeket, majd rászórom a curryt, megsózom, és hozzáadom a crevettet, végül nyakon öntöm a levesalappal, és addig hagyom rotyogni, míg a paprika puhára nem fől, közben meg kb. 6 perc alatt kifőzöm a tésztát sós vízben. Ha kifőtt a tészta, jól lecsöpögtetem, egy evőkanál olivaolajban és a picire vagdalt petrezselyemben átforgatom, és ráöntöm a zöldséges-rákos lére, majd együtt átpirítom még az egészet.
Még azelőtt elfogyott az egész, mielőtt eszembe jutott volna, hogy parmezánt szórjunk rá.

Idée: Guide Cuisine / Hors Serie, No.12

Avec plaisire!

2007-05-26T17:12:00.000+01:00

A magyar élelmiszerek közül talán legjobban a túró hiányzik (meg a TV paprika), azon belül is a mazsolás, édes túró palacsintatölteléknek. Amióta kiköltöztünk, folyamatosan próbálkozunk helyi tejtermékekből kikeverni hasonló ízt, és ezért szisztematikusan elkészítek minden receptet, amiről a leírás alapján kinézek valami ilyesmit, és így bukkantam rá az eddig legesélyesebbnek tartott kenőcsre, amit az alant látható poharas kiszerelésben tálaltam ma, elvégre nem állhat mindig készen pár palacsinta kenőcstesztelésre, mert még a végén meg találnám enni túrókrém nélkül.
Tehát gondolom ti nyugodtan használhattok hozzá rendes túrókrémet, én viszont a fehér részt 300g fromage blanc-ból, sűrített tejből (egy pici a pohárba, egy pici a hasamba...), 2 evőkanál mandulareszelékből, és 1 evőkanál mandulalikőrből kevertem ki. Ezután megpucoltam 4 kivit, feldaraboltam, ráfacsartam egy fél zöldcitrom levét, meg rászórtam még egy evőkanál porcukrot, és éppen csak meglegyintettem egy botmixerrel, hogy ne legyen túl pépes, de ne is túl darabos. A poharak aljába kb. 1cm vastagon mandulareszeléket öntöttem, egy kanállal kissé lelapogattam, majd rálapátoltam a túrós krémet, végül a kivis löttyöt.
Úgy az igazi, ha egyszerre mindhárom rétegből kanalazunk kicsit az arcunkba.

Idée: Cuisine Actuelle / Hors Serie - Avril-Mai 2007

HáromZöldséges... ööö... köret?

2007-05-25T20:30:00.000+01:00

Na jó, tudom, hogy hülye cím, de nincs ötletem, hogy mi legyen a magyar neve ennek az ételnek, viszont eszement finom! (várom az ötleteket)
Az egészet azzal kezdem, hogy egy bögrényi sós vizet felteszek forrni egy kis edényben, és beledobok egy bouquet garnit, majd félreteszem hűlni. Mi az a bouquet garni*? Hát az spicebag is meg fűszercsomag is más nyelveken. Nem annyira szoktak a franciák csomagolt fűszerkeverékeket használni, és a leveskockákat sem preferálják, viszont az sem egy jó móka, ha a levesből halászgatni kell folyton a babérlevelet, így jött létre a bouquet garni intézménye, azaz csomagba kötött fűszerek összessége, amit be lehet lógatni a levesbe, mint valami teafiltert. Rengeteg fajtája létezik, van amikor csak egy madzaggal összekötnek termetesebb fűszereket, van vászonzacskós, van amikor hagymahéjba tuszkolják, és van a legcivilizáltabb változat, amit én is gyakran használok, például a Ducros termékét, ami konkrétan teafilteres kiszerelésben kapható.
Azért szeretem, mert létezik kimondottan zöldségleveshez való keverék, meg halhoz, meg marhahúshoz, pont mint a leveskockáknál, azzal a különbséggel, hogy ebben egy huncut E-adalék sincs, se só, csak tisztán fűszerek, és nagyon nagyon finom. Minden párolt vagy főtt zöldséget ilyen levesalappal kezdek, és ha úgy gondolom, akkor bármikor kiegészíthetem még más fűszerekkel is, de az alapíz már megvan.
Tehát miután félreraktam ázni a fűszerteát, megpucolok és vékony csíkokra vágok három nagy répát, felnegyedelek 12 kicsi újhagymát, és megtisztítok kb. 300g pois gourmands-ot, ami nem más, mint borsó héjában. Nem tudom sajnos, hogy ez egy teljesen más borsófajta-e mint a megszokott, vagy csupán nagyon fiatal korban szedik le, (ITT jól látszik a különbség), de az biztos, hogy annyira zsenge, hogy héjastul lehet fogyasztani, sőt mivel a borsószemeket benne csak gombostűfejnyi dudorok jelzik, igazából pont a héjon van a hangsúly. Ezután 30g sós vajat felmelegítek egy magas falú serpenyőben, és 3-4 percig nagy lángon pirítom rajta a zöldségeket, majd az egészre ráöntöm a sós és zöldfűszeres vizet, 1dl száraz fehérbort, és közepes lángon addig rotyogtatom, míg el nem fől majd' az összes lé. Tükörtojással szoktuk megvacsorálni.

Idée: Cuisine Actuelle No.197

*kicsi is és könnyű is, úgyhogy ha valaki igényt tart rá, el tudok postázni belőle néhány tonnányit...

Pique-Nique

2007-05-24T17:11:00.000+01:00

Bár nincsenek pontos statisztikai adataim erre vonatkozólag, de akkor is ki merem jelenteni, hogy sehol a világon nincsen a piknikezésnek olyan komoly hagyománya, mint Franciaországban. A boltok ilyen tavasztájt egy egész gondolát állítanak fel a különböző hűtőtáskáknak, pokrócoknak, összecsukható székeknek-asztaloknak, kosaraknak, jégakuknak stb, míg egy másik gondola egész évben elérhető, és soha nem látott mennyiségben tartalmaz papírtányérokat, műanyagpoharakat, étkészleteket minden elképzelhető színben és mintában, a hozzájuk passzoló szalvétákkal együtt. A párizsi Galeries Lafayette áruházban (ami még a londoni Harrod's-nál is tutibb) egészen odáig mentek, hogy szuperluxus műanyag piknik étkészletet (arany és ezüst színben) is árulnak, tálcára pattintható pohárral, és nagytányérra pattintható kistányérral az előételnek, meg műanyag kínai pálcikát hozzá, és műanyag kést, amibe egy kis fém vágópengét építettek. (Azóta is sajnálom, hogy nem vettem néhány darabkát mutatóba, de olyan drága volt, hogy abból kitelt volna egy fél cocotte, és én most inkább arra hajtok.)

Vidéken minden talpalatnyi helyen szabad piknikezni, és a franciák piknikeznek is minden talpalatnyi helyen, főleg ebédidőben, amikor kötelező a kétórás szieszta: folyóparton, árnyas erdőkben, kastélyok parkjában, kellemes utak mentén temérdek fapadot és asztalt állítottak föl, és nemcsak hétvégén, de hétközben is gyakran megtelik a vidék nevetgélő, falatozgató tömeggel.
Gondolom, hogy a kedves olvasó már sejti, hogy ilyen kultúr-piknik magasságokban a téliszalámi szagú paprikás szendvics, meg a kólásüvegbe töltött citromostea, mint résztvevő már régen nem játszik, és minek is játszana, ha egyszer rendes ételt is lehet enni kis időráfordítással, és vörösbort is lehet inni, meg akár pezsgőt is, a boros-, meg pezsgőspohár alakú műanyag poharakból, darabonként pár centért.
Egy évig lakott a városban egy ismerős magyar házaspár, a feleség szintén orvosként dolgozott a kórházban, míg a férj egy év szabadságot adott magának, élvezte a francia életet, és abba az isibe járt franciát tanulni, ahová én is. Ő mesélt először a franciák piknik iránti elkötelezettségéről, amit ő is egy kirándulás alkalmával mért föl teljes mélységéig. Egy buszos kirándulást szerveztek az isiben, sok francia résztvevővel, és először azt tűnt fel a barátunknak, hogy háromnegyed délkor már minden francia a piknikplaccokat kezdte tömegesen fixírozni, és egy alkalmas helyen letáboroztott az egész társaság. Misi barátunk jó magyar szokás szerint gondosan leterítette a fűbe a dzsekijét, 8 perc alatt bepuszilta a magával hozott két szalámis szendvicsét, és megevett még egy almát is, majd a további 1 óra 52 percben a limonádéját szopogatva malmozott, és figyelte a többieket, akik jóval komótosabban költötték el ebédjüket. Az első félórában aperitívet iszogattak némi ropogtatnivalóval, miközben felállították az asztalokat és székeket, majd előszedték a tányérokat és szépen elrendezték rajta az otthonról hozott előételt (mert soha nem dobozból esznek), például avokádós ráksalátát, vagy grillezett paprikába csavart szardíniát, aztán előkerültek a főételek, úgymint hideg sültek, töltött zöldségek és kenyerek, halas tésztasaláták és egyéb nyalánkságok. A főételt sajt követte jégbe hűtött kockavajjal, friss baguettel, majd gyümölcs vagy desszert, és végül az elemes forralóval készített kávé után még egy rövid szundi is belefért az időbe. És ez nem piknik kirándulás volt, csupán természetes velejárója a francia napoknak.

Ilyen szép napokon, mint például a mai, én is gyakran készítek össze egy kis elemózsiát a kosaramba, és fölmegyek a kórházhoz, ahol kellemesen eltöltöm az ebédidőt a férjemmel, eszegetünk, beszélgetünk, és olykor más párok is csatlakoznak hozzánk.
Ma többek között kerek cukkini farci-t készítettem en papillote, és sajttal meg csigavajjal töltött kenyeret.

Mivel nem kezdtem el időben a főzőcskézést, nem pepecselhettem vele sokat, ezért csak felkockáztam két csirkemellet egy centis darabokra, kivájtam négy cukkini belsejét (ehhez a leghasználhatóbb eszköznek a sárgadinnye-gömböcske-vágó szerszám bizonyult), megfőztem gyorsan egy bögre rizst, és kinyitottam egy koktélparadicsomos parmezánkrémes szószt, amit a legutóbbi olasz napokon szereztem be, és őrizgettem eddig a kamrában elrejtve. A húst kevés olivaolajon átpirítottam, de csak annyira, hogy megkapja egy kicsit minden oldalát, majd levettem a tűzről, sóztam, borsoztam, hozzáadtam a rizst, és a szósz felét, összekevertem, majd beletöltöttem a türelmesen várakozó cukkinikbe. Ezután egyesével sütőpapírba csomagoltam őket, mint ahogy a szaloncukrot szokás, egy-egy madzaggal jól bekötöttem a csomagok száját és a 210 fokra előmelegített sütőben 20 percig pároltam őket.

Közben kinyújtottam egy adag kenyértésztát vékonyra, csíkokra vágtam, megkentem a maradék szósszal, mozzarella sajtot szórtam rájuk, és egy kis kocka fokhagymás-zöldfűszeres vajat, amit azért hívok csigavajnak, mert a csigákat is ezzel a vajjal töltik, (a recept Pirikenagyinál megtalálható), és olyan hengerkékben árulják fagyasztva, mint otthon a kemping krémsajtot. A csíkokat a félbehajtom, mint egy kis zsákot, és egy villával eldolgozom a szélüket, hogy a sütésnél ne türemkedjen ki belőlük a töltelék. A már alaposan előmelegített sütőben 15 perc alatt készresütöm a kenyérkéket is.

Hagyományos multikulti

2007-05-23T19:45:00.000+01:00

Az egyik angol csoportársamtól kaptam ajándékba egy üveg Lemon Curdot, miután rájött, hogy még soha nem ettem olyat. Nem akartam kiábrándítani, hogy csak azért nem ettem eddig olyat, mert nem szeretem a citromos krémeket, pudingokat, fagyikat és süteményeket, úgyhogy inkább köszönettel elfogadtam és itthon átlapoztam az összes újságomat, hogy vajh', mihez tudnám felhasználni úgy, hogy utána a lehető legnutellaszerűbb legyen az íze. Utánanéztem a neten is és találtam pár érdekességet róla, például azt, hogy ha házilag készítik, akkor egyszerre csak kis mennyiséget kevernek ki belőle, mert elég munkás ilyen szépre és selymesre összedolgozni a tojássárgáját, a cukrot, a vajat, a citromlevet és citromhéjat, tisztára mint a majonézt, úgyhogy ha magyarra akarnánk fordítani, akkor valami olyasmit tudnék elképzelni, mint citjonéz vagy majotrom. Bár ez egy tradícionális angol kenőcs - amit a a szigetlakók általában a délutáni teához fogyasztanak mintegy alternatívaképp a különböző dzsemekre és lekvárokra, illetve süteményekbe töltve is igen népszerű - abból az import Lemon Curd mennyiségből, amit nálunk lehet kapni, azt a következtetést vontam le, hogy a franciák is igen lelkesen nyakalják.

Hamarosan találtam is egy desszertet, ahol a Majotromot (vagy Citjonézt) egy másik hagyományos népi termékkel, a breton származású Les Gavottes-tal (crêpes a dentelles) párosítják, és el kell ismernem, másodszori kóstolásra már kifejezetten finomak így együtt, noha közel sincs nutella ízük. A gavotte tulajdonképpen nem más, mint nagyon-nagyon vékonyra sütött, majd tekert francia palacsinta, melyet mindig csinos kis aranyszínű papírba csomagolva árusítanak kettesével, és Bretagne-ban szinte mindenhol ezt szolgálják föl a kávéhoz. Létezik töltött gavotte is, meg csokiba mártott gavotte is, de az nem finom.

Idée: Cuisine Actuelle / Hors Serie - Octobre-Novembre 2005

Tökre kókuszos en papillote

2007-05-23T18:43:00.000+01:00

Hát nem halogattam túl sokáig az új papillot-os könyvem használatba vételét, és habozás nélkül választottam ki ezt a kókuszos-hagymás-csirkét az avatásra. Nem is kellett csalódnom, úgyhogy akkor asszem holnaptól kezdve szisztematikusan végigcsinálom az összes receptet, mert mind olyan, hogy már a látásától is megkordul a gyomrom.

Hozzávalók 4 személyre vagy 2 személyre és akkor még vacsorára is marad valami:
- 4 csirkemell
- 2 nagy fej fehérhagyma
- 2dl kókusztej
- 2dl tejfel
- 2 evőkanál kókuszreszelék
- olivaolaj
- só, őrült bors

A sütőt előmelegítem 220 fokra, és előkészítek négy ív sütőpapírt, kb. 20x40 centiset.
A csirkemelleket megtisztítom, és feldarabolom. A hagymát kockákra vágom, és egy serpenyőben kevés olajon kissé megpirítom, majd mikor kissé meg is pirult, hozzáöntöm a kókusztejet és az egészet összeforralom. Ezután leveszem a tűzről, hozzáadom a tejfelt, a kókuszreszeléket, és a húst, majd megsózom, borsozom és keverem. A elosztom a négy ív sütőpapíron, és alaposan becsomagolom, majd összetűzöm a széleket (ez magamtól sohase jutott volna eszembe, ha nem látom a könyvben). 10 perc alatt készre párolom a sütőben, és ha marad valamennyi a hagymás-kókuszos trutyiból a serpenyő alján, azt esetleg fel lehet használni alapnak egy kevés pirított gomba elkészítéséhez köretül. Én így tettem.

Idée: Sandra Mahut: papillotes

Kördés: Tudúliszt [ejtsd: to do list] a nyárra

2007-05-23T18:01:00.000+01:00

honeyz labdája nálam pattant a hálóba, úgyhogy most én vagyok a soros beszámolni nyári terveimről a Nagyérdemű előtt Pirikenagyi invitálásában.

Nos, mivel én a természetemnél fogva utálom a Nyarat, az első és legfontosabb vágyam a Nyárral kapcsolatban az, hogy minél előbb túl legyek rajta, lehetőleg sértetlenül, de akkor sem szomorkodnék, ha a Nyár egyszer és mindenkorra lemondana, és tavasszá szelidülne. Azonban a globális felmelegedésről szóló híradásokat figyelve erre vajmi kevés esélyem van, úgyhogy a szimpla túlélésen kívül, és a körülményekhez képest, igyekszem hasznosan eltölteni ezt az időszakot.
Vannak állandó projectek, mint például a teherbeesés, az esti egy órás séta bevezetése kötelező jelleggel, egy időgép feltalálása, hosszú utazás Eduárd herceg szigetén, kincskeresés egy szívárvány lábánál és a VilágBéke, de ezen a nyáron azzal is beérem, ha sikerül alkotnom egy igazi francia szuflét, és ha rá bírom dumálni az Emberkémet, hogy spendírozzon rám egy vas cocotte-ot (az olyan mint a római tál, csak vasból van, és két ember kell hogy hazacipelje az üzletből, ezért nem tudom megvenni stikában).
De komolyra fordítva a szót, tényleg a babaproject a legfontosabb, és mivel apró nehézségeink támadtak ezügyben, arra kell koncentrálnom most teljes erővel, hogy némi életmódváltoztatással megtegyem amit csak tudok. Ezzel kapcsolatban pedig tervezem, hogy indítok egy állandó Bébipapi rovatot is itt a blogban, mert azt vallom, hogy nem lehet elég korán elkezdeni a tanulást a leendő kiscsibém egészséges táplálására, és mivel most van erre időm is és energiám is, inkább felkészülök előre, mert nem biztos akkor kellene órákat töltenem a menü kieszelésével, amikor már a kezemben sivalkodik a ded. Már három fantasztikus csecsemő és totyis-korú gyermekeknek való francia szakácskönyvet is láttam tele jobbnál jobb receptekkel, amiket lassanként beszerzek, és könnyű nyári fogyókúrás eledelként szépen mindet elkészítem majd egyenlőre magamnak, és remélhetőleg jövő nyáron már a babának is.

A magas labdát leütöttem, és passzolom tovább Eszternek, a Fűszer és Lélek háziasszonyának.

Paprikákok háromszínben

2007-05-22T15:46:00.000+01:00

A férjem nem bírja megenni a sült paprikát, én pedig a napnak minden tüzével gyűlölöm a nyers paprikát. Ám mivel paprikát azért enni kell, mert szép is és tele is van vitaminnal, valami kompromisszumra kellett jutnunk paprikaügyileg. Végül ez a kicsit grillezett, de inkább harsogósra párolt paprika jött be leginkább sült halacskával és pirított babérlevéllel.

Hozzávalók:
- 4-5 kaliforniai paprika (például ilyenek:)
- 4 szelet fehér húsú tengeri halfilé
- 7 darab nagyranőtt babérlevél
- olivaolaj
- fleur de sel
- mindenféle színű bors egy malomban

Először a paprikákat veszem kezelésbe: félbevágom őket, kicupkázom, és szépen sorban elhelyezem őket a grillrácsos tepsimen, majd bedugom a grillfunkcióra állított sütőbe úgy 10-15 percre.
A receptben a következő lépés itt az volt, hogy a kicsitsült paprikákat a sütőből kivéve tekerjük újságpapírba, mert akkor majd könnyebben lejön a bőrük. Ekkor még ezt az utasítást nem tudtam értelmezni, és nem is igazán volt kedvem feldúsítani a természetes ólomtartalmunkat a Le Figaro mai számával, viszont kihagyni sem akartam, hátha mégis tud valamit ez a papírba csomagolás, úgyhogy csak papírtörlőbe csomagoltam be őket kettesével amíg ki nem hűltek. És egyáltalán nem volt hiábavaló!, ugyanis a dunsztban szépen megpuhult és simán le lehetett húzni a paprikákok bőrét.
Amíg a papírcsomagban álltak a paprikákok, elővettem a babérleveleket, amiket korábban 10 percre vízbe áztattam, csíkokra vágtam, és egy fedeles serpenyőben 2 evőkanál olivaolajban kicsit megpirítottam. Amikor elkészült, kihalásztam a csíkokat az olajból, és itatóspapíron félretettem.
A kibelezett, élve sütött és megnyúzott paprikákat feldaraboltam, és a babérleveles-olajos serpenyőben 10 percre feltettem párolni lefedve lassú tűzön, megsózva és borsozva. Eközben a szintén sós és borsos halszeleteket egy másik serpenyőben, kevés olajban kisütöttem.
A végén a paprikákat széptálba szedtem, és rápakoltam a halacskákat meg a babérlevelet (azt nem kell megenni ;-).

Idée: Marianne Paquin: Cueillez c'est prêt!

Az habverőknek királynője...

2007-05-21T15:07:00.000+01:00

Ma a boltban ez az elhagyatott és magányos habverő szabályosan kinézett magának, és addig járt a nyomomban, míg örökbe nem fogadtam. Nagyon csecse. Most egyszerűen muszáj felvernem valami habot, különben szétesek az izgalomtól. A papillotes könyvet is sikerült végre beszerezni, úgyhogy ezen a héten készítek poulet-t gombával en papillote, meg a cukkini farci-t en papillote, meg háromszínű pároltpaprikát hallal en papillote. Csak az a kár, hogy egyedül papillote-ot felejtettem el venni, úgyhogy a fentiek ezúttal en alufólia fognak készülni.

Mediterránus Buci

2007-05-19T20:25:00.000+01:00

Hozzávalók: (12 darab muffinhoz elegendő)

- 150g töltött zöld olivabogyó (én paprikásat, mandulásat és ancsovisat használtam)
- 2 tojás
- 50g reszelt parmezán
- 150g sütőporral kevert liszt
- 60ml tej
- 60ml olivaolaj (esetleg 30ml sima és 30ml fetás)
- 1 mokkáskanál cukor
- 1 kávéskanál szárított rozmaring
- 1 mokkáskanál őrölt bors
- 12-24 darabka fetasajt
- SÓ NEM KELL! Komolyan!

Előmelegítem a sütőt 220 fokra.
Az olivabogyókat alaposan lecsöpögtetem, félrerakok 12 darabot, a maradékot pedig apró darabokra vágom. A fetasajt darabokat kihalászom a fűszeres olajból és lecsöpögtetem.
A két tojást egy nagy keverőtálban felverem a rozmaringgal, a cukorral és a borssal, hozzáadom a tejet, az apróra vágott olivát és az olajat. A szükséges olajmennyiség felét a fetáról kanalaztam le, de legközelebb az egészet abból használom majd, mert remekül illik hozzá az a jó kis fűszeres, fetás olivaolaj. Egy másik tálban összekeverem a lisztet és a parmezánt, majd lassan adagolva a tojásos masszához, tésztát keverek belőle. Ha sikerült csomómentesre kikeverni a tésztát, formákba adagolom, belenyomkodok 1-2 kocka fetát, a tetejére pedig egy-egy olivát biggyesztek.
A 220 fokos sütőben sütöm 7 percig, majd leveszem a hőt 180 fokra, és kb.15-20 perc alatt készre pirul. Könnyű piaci crème fraîche-sel (tejfel szerű tejtermék) szoktuk elmajszolni vacsoratájt.

Idée: Cuisine Actuelle / Hors Serie - Aout-Septembre 2006

Mozzarell és Paradics

2007-05-18T22:18:00.000+01:00

Ezt a klasszikus salátát már nem nagyon lehet innovatív ötletekkel feldobni, és nem is kell, mert úgy finom ahogy van, ezért én is csak odáig merészkedtem, hogy a fekete sómat (végre!) próbáltam ki hozzá, mert egyéb látványos felhasználási mód nem jutott még az eszembe, csak ez meg a főtt tojás.

D&co Idée: Marianne Paquin: Cueillez c'est prêt!

Az ebéd máma...

2007-05-17T10:38:00.000+01:00

Brochette de bœuf avec tzaziki et pain a l'ail, azaz marhasaslik zöldpaprikával, tzaziki és fokhagymás kenyér

A saslikot persze nem én állítottam össze, de hát minek is bíbelődnék vele egy ilyen szép napon, ha egyszer a sarki hentesem is megcsinálja nekem a saját kis kacsójával, és ráadásul még fűszereket is ad hozzá, meg egy csomó jótanácsot az elkészítéssel kapcsolatban.
Mindig elábrándozom pár percig a pult előtt, figyelve ahogyan elmélyülten szurkálja a husikákat és szalonnákat és paprikákat és hagymákat és paradicsomokat és a többit szépen szín szerinti csoportosításban a hentesfiú, meg azt amilyen akkurátusan sprágázza össze a göngyölt húsokat a főhentes a ráérő idejében, és akkor arra gondolok, hogy hányszor kellett régen érzékeny búcsút vennem néhány szép~~nek látszó~~ szelet marhától vagy borjútól, mert csak otthon derült ki, hogy büdös húst adott a teszkóspasi.

A kenyértésztát persze nem én állítottam össze, de ~~tudom hogy kell~~ hát minek is bíbelődnék vele egy ilyen szép napon, ha egyszer a sarki pékem is megcsinálja nekem a saját kis kacsójával, nekem meg csak haza kell hoznom, ki kell nyújtanom szép vékonyra, kiszaggatnom, olivaolajba fojtott fokhagymatörmelékkel megkennem és beraknom a sütőbe, amíg szép színe nem lesz.

A tzazikit persze én állítottam össze, mert hát azért valamivel mégiscsak bíbelődni kell egy ilyen szép napon is, nehogy szégyenben maradjon az ember lánya a többi gasztrobloggernő előtt, de az meg nem valami nagy kíhívás, úgyhogy ma sem alkottam nagyot. Nem tudok mennyiségeket mondani, mert a joghurtot hozzá a piacon szoktam venni majd' egy literes bödönben, és addig kanalazom az apróra vágott, egy kevéske sóban és fokhagymában állni hagyott, majd jól kinyomkodotott uborkára, hogy durván ellepje, majd hozzákeverem a maradék tört fokhagymát, a kaprot és az őrült ánizst. Ha kora reggel elkészítem, akkor ebédre pont összeérnek az ízei.

Fortyogjon csak a saját levében...

2007-05-16T07:34:00.000+01:00

Mielőtt kiköltöztem volna, még jóformán sohasem láttam tonhalat az ő természetes formájában, azaz szeletekre vágva a halaspultnál, csak konzerves kiszerelésben, ezért értehtő, ha azonnal rácuppantam a tonhal témára, amikor megláttam azokat a guszta tonhal-steak szeleteket a jégen. Aztán sokáig kísérleteztem, hogy hogyan süssem át alaposan úgy, hogy érvényesüljön a zamata, eléggé átjárja a citrom, de mégse száradjon ki vagy égjen meg a külső része. Végül egyszercsak a boltban szembenézett velem egy előre elkészített provancei pác a halaspultnál, aminek a hátodalán láttam ötletként ezt a csomagolt trükköt, úgyhogy gyorsan memorizáltam a hozzávalókat, hazaszaladtam, és megcsináltam a pácot házilag, másnap meg fenséges tonhalvacsorát sütöttem belőle.
Tisztában vagyok vele, hogy talán Magyarországon még most se nagyon lehet friss tonhalhoz hozzájutni, úgyhogy mielőtt az anyukámnak elküldtem a receptet, kipróbáltam néhányszor másféle tengeri hallal is, és abszolút működött (elvégre a pácot sem kimondottan tonhalhoz ajánlották), csupán kevesebb pácot kell sütés előtt rálöttyinteni, és rövidebb a sütési idő, mint a gyakran 2-2,5 cm vastagságú tonhal-steak esetében. Ha fagyasztott halat használ valaki, jó tudni, hogy nem kell előtte kiolvasztani, nyugodtan be lehet csomagolni fagyasztott állapotban is, sőt, talán úgy még puhább és ízletesebb lesz a végeredmény.

A páchoz direkt nem írok mennyiségeket, mert tényleg "csak úgy szemre" szoktam összeöntögetni a hozzávalókat, melyek a következők:
- apróra vágott aszalt paradicsom - sok
- citromlé (négy szelet tonhalhoz elegendő páchoz két nagy citrom levét szoktam kifacsarni)
- olivaolaj
- szárított oregano, bazsalikom vagy esetleg provancei fűszerkeverék
- só
Alaposan összekeverem, és egy éjszakán át állni hagyom a hűtőben, műanyag tálban. Másnap előmelegítem a sütőt 220 fokra, szeletenként egy-egy ív alufóliából kis tálkát hajtogatok, belehelyezem a halat, és rálöttyintek a pácból annyit, hogy úgy kellemesen beborítsa, de nem kell hogy teljesen ellepje, majd alaposan becsomagolom az alufóliába ilyen kis kosárka formára. A tepsiben egymás mellé sorakoztatom a kosárkákat, és 15-20 percig sütöm. Krumplipürével szoktam tálalni, mert az az uram kedvence.

KisNyelvlecke a félreértések elkerülése végett

2007-05-15T13:48:00.000+01:00

KEZDŐKNEK:
gourmand(e) [gurman(d)] = falánk, torkos, nagyétkű
gourmet [gurmé] = ínyenc

HALADÓKNAK:
gourmade = ökölcsapás
gourme = takonykór, var
gourmé(e) = komoly, tartózkodó
gourmette = lapos óralánc v. karkötő

A franciában vannak ilyen fincsi kis nüanszok, úgyhogy nem árt észnél lenni, hogy mit beszél az ember, mert egyáltalán nem mindegy.

Make my day!

2007-05-12T16:56:00.000+01:00

Sült alma, calvados (normandiai almapálinka) és fahéj. Kell ennél több, most igazán?

Hozzávalók 2 személyre:
- 2 kerek kétszersült
- 2 zöldalma
- 2 fahéjrúd
- calvados dögivel
- kevés vaj
- mézeskalács fűszerkeverék
- kristálycukor

A tepsit 200 fokra előmelegítem, de nem tudom sajnos, hogy a 200 fok más mértékegységben milyen fokozat, ám ha valaki tudja a megfelelő átváltásokat, akkor szóljon legyen szíves, és átírom. A fahéjrudakat egy vízzel teli pohárba dugom és félrerakom, az almát megpucolom, és kibelezem. A vajat kis pohárkába dobom, rászórom a mézeskalács fűszerkeveréket, majd a mikróban megolvasztom. Egy ecsettel kivajazom a tepsit, és belehelyezem a calvadossal lucskosra locsolt kétszersületeket. Az almákat ezután szintén az ecsettel jó alaposan bekenem a fűszeres vajjal, majd ugyanazzal a mozdulattal meghempergetem a cukorban, és a tepsiben várakozó kétszersültekre ültetem. A fahéjról lerázom a vizet, az alma közepébe állítom, az egészet berakom a sütőbe 25 percre, majd azon melegében tálalom is, és bezsebelem a kézcsókokat.

Idée: Frédéric Chesneau: Craquez pour le pain grillé!

Hogy lesz igazán babérleveles...

2007-05-12T16:53:00.000+01:00

... a héjában sült krumpli? Hát így!

Idée: Marianne Paquin: Cueillez c'est prêt!

Három kördésre három válasz

2007-05-11T15:51:00.000+01:00

Ketten is megdobtak egy-egy hógolyóval: Mamma és Eszter, és bár nem tudom vissza tudom-e dobni (lassan kiürül a csatatér), mindenesetre állom szilárdan.

1. Mi alapján főzök, hol találok inspirációt?
Ezt akár egyetlen szóval is meg tudom válaszolni: a látványból. Gyakran csak annyi kell, hogy meglássak egy tetszetős képet, vagy akár csak egy hozzávalót, és azonnal megjelenik a lelki szemeim előtt az elkészült étek á la Mademoiselle. Nálam a színek összhangja és a látvány éppen olyan fontos szerepet játszik, mint az ízek kavalkádja, nem tudom miért van ez így, bár nyilván a velem született dekorációs hajlamomból és rövid lakberendezői pályafutásomból fakad, de bolondja vagyok a színeknek. Sokkal előbb kipróbálok egy szép ételt, mint egy olyat, amire mindenki azt mondja, hogy finom. Persze ez nem azt jelenti, hogy a "ronda és finom" kategória nem futna nálam, de akkor is igyekszem feldobni a látványt legalább a tálalással.
Sok szakácskönyvem van, nézek professzionális főzőműsorokat, nagyon szeretem a francia vagy angol gasztroblogokat, és van egy pár olyan francia újság ami a szívem csücske (a magyar újságok sajnos nekem nem sok inspirációt nyújtanak, nem úgy mint a magyar gasztroblogok). Azt hiszem ebben a kérdésben máris teljesen elfranciásodtam (vagy talán mindig is bennem volt ez a kényszer), mert itt mindenütt azt látom, hogy a látványra is pont akkora hangsúlyt fektetnek, mint az étel minőségére. Ha a kettő egyensúlyát sikerül eltalálnom, akkor érzem sikeresnek az aznapi tevékenységemet.

2. Betartom-e a receptekben leírtakat?
Olyan is előfordul, de inkább csak süteményeknél, ahol fontos betartani a pontos mennyiségeket, de az esetleges tölteléknél már gyakran variálok.
Minden más esetben valamit biztosan változtatok, még ha csak egy fűszerről van is szó. Gyakran van olyan, hogy ha látok valami gusztusos ételt, akkor csak nagy vonalakban tekintem át a vonatkozó receptet, és inkább megpróbálom kitalálni, hogy hogyan készíteném én el, és milyen hozzávalókat használnék hozzá.

3. Mi alapján választom ki a holnapi ebédet, vacsorát?
Hát Magyarországon az úgy volt, hogy egy hétre előre összeírtam az élelmezéstervezetet, majd elslattyogtam a boltba, ahol választékot áttekintve ott helyben kellett valami újat rögtönöznöm, mert körülbelül a felét nem lehetett éppen kapni annak amit beterveztem. És most nem különleges alapanyagokról beszélek, hanem csak zöldségekről, vagy húsokról.
Itt meg úgy van, hogy egy hétre előre összeírom az élelmezéstervezetet, majd elslattyogok a boltba, ahol a választékot áttekintve ott helyben eszembe jut még egy rakás plusz étel a betervezetten fölül, mert mindig van valami új, ami szezonális, vagy "napok" (pölö: olasz napok, karibi napok), és akkor teljesen felborul az egész tervezet, mert izgalmamban elfelejtem a felét beszerezni a szükségesnek.
Olyan még sohasem volt, hogy be tudtam volna vásárolni két egész napra előre, olyan meg pláne nem, hogy azt főztem volna, amit eredetileg beterveztem arra a napra.

Favorite finds II.

2007-05-11T11:02:00.000+01:00

Hát akkor lássuk a szajrét szép sorjában:

- a fekete és a rózsaszín-vaníliás só kémcsőben, és a provance-i keverék meg a kakaós-csokidarabos só csattosüvegben. Főzésügyileg ezek jelentik életem legnagyobb kihívását látványos felhasználásukat illetően.

- picinyke cukkini és picinyke patiszon ecetbe pácolva: amikor rájuknézek folyton az jut az eszembe, mikor rácsodálkozunk egy kisbabára, hogy milyen pici és mégis tökéletesen megvan mindene.

- maccha-ból készült zöld madeleine: maccha-nak azt a japán teafajtát nevezzük, ami a zsenge zöldtealevelek ledarálásával és megszárításával készül, és manapság igen gyakran látni ebből a teaporból készült süteményeket, és bár én például a madeleine-ért úgy natúr egyáltalán nem vagyok oda, de ennek van valami különleges zamata, ami teljesen meghódította az ízlelőbimbóimat. Be fogok szerezni maccha-t és kipróbálom valami saját kreációban is.

- mézes makadámdió-kenőcs: egyenlőre ezt sem tudom még, hogy hogyan fogom felhasználni azon kívül, hogy sírós film elött ülve majszolom le kiskanálról, de mindenképp kitalálok valamit. A makadámdióhoz Magyarországon jó ha egy évben egyszer hozzájutottam, itt pedig súlyos önmérsékletet kell tartanom, ugyanis nem éppen kalóriabarát, ellenben vitán felül a legfinomabb magv fajta kerek e plánétán.

- Nagy erőfeszítésembe került csokiból csak két táblával venni, mert kompromiszsumot kellett kötnöm az úszógumimmal, de azt senki nem várhatja el tőlem, hogy egyszerűen a polcon hagyjak olyasmit, amiben vörösáfonya van, és 74%-os a kakaótartalma, vagy ami fahéjas tejcsoki azzal a felirattal, hogy: Harmont for Women.

- A mogyoróolajban áztatott szardíniakonzervet nem is feltétlenül a különlegessége miatt vettem meg, hanem azért mert nagyon dögös a doboza, és most nagy divat dögös halkonzervdobozokból kipiszkálni a halat, elkészíteni mondjuk hideg tésztával meg zöldségekkel salátának, aztán visszatuszkolni az egészet a dögösdobozba, és abban tálalni föl.

- Ezt a nemcsak gyönyörűséges de fantasztikusan karakteres ízű olivaolajat, aminek negyedke literjét 13 euroban mérték, ott helyben kóstoltatta meg velem egy mindenre elszánt cselszövő, és ezáltal könnyedén rávett engem is, meg az összes környéken kószáló asszonyszemélyt is, hogy gondolkodás nélkül pakoljuk bele a kosárkánkba. Kincsként fogom őrizni.

Favorite finds I.

2007-05-11T07:38:00.000+01:00

Miután kiszédültem a Lafayette Gourmet-ból, átszédültem az utca túloldalán terpeszkedő Lafayette Maisonba, ahol megtaláltam az előbbiben kapható élelmiszerek elkészítéséhez és tálalásához szükséges összes eszközt, plusz egy egész részleg szakácskönyvet. Bevallom ezen a ponton már teljesen elment a józan eszem, és annak ellenére, hogy nálunk is van könyvesbolt, ahol ezeknek a könyveknek a nagyrésze kapható, én mégis képes voltam ott helyben megvásárolni őket és átcipelni a fél országon át.
Itt egy beszúrt megjegyzés: nagyon kíváncsi voltam a Lafayette élelmiszereinek árára, mert azt hittem, pusztán a név miatt sokkal többe kerül minden, mint mifelénk, de meglepetéssel tapasztaltam, hogy sok olyan termék is elfordult a polcokon, amiket nálunk is lehet kapni, és azok centre ugyanannyiba kerültek, mint amennyiért én veszem itthon, és ugyanez vonatkozott minden általam ismert könyvre és konyhai vagy dekorációs eszköz árára is.

A megvásárolt könyvek alapján arra az elhatározásra jutottam, hogy egy időre specializálom a blogomat a francia előételek és utóételek, falatkák, reggelik, vacsorák és desszertek tárgykörére, és bár a főételeket sem akarom elhanyagolni, de nem azokra fektetem egyenlőre a hangsúlyt.
Megvettem végre a régóta keresett Madame Charlotte című, jobb szó híján tortakönyvet, a kenyérhengerkés szusikönyvet, a legelképesztőbb csokikönyvet a világon, a legátfogóbb francia recept gyüjteményt ever, a roppanós szendvicsrecepteket, és még beszerzésre vár a kanalas és a poharas.

Otthon, édes Loire-völgy!

2007-05-10T21:19:00.000+01:00

Hát hazaértünk. Elmondhatatlanul csodás utazás volt, de azért megpróbálom elmondani majd úgy apránként.
Mondjuk az is tény, hogy nagy általánosságban véve ez a hét nem az én hetem volt, ugyanis az első nap feltörte a kislábujjamat a cipőm, ami aztán olyan csúnyán begyulladt, hogy örülhetek ha nem kell megműteni, aztán a metrótól évek óta elszokott szervezetem egy rögtönzött fülgylladással reagált a szeles vakondtúrásra, úgyhogy hétfő óta antibigyón élek, aztán egy ropogós baguettehéj felsértette az ínyemet, ami még csak most kezd gyógyulgatni, és mindennek tetejébe ma az utolsó szállodabéli reggelinél belevágtam a késsel a mutatóujjamba és ömlött a vérem (a veszélytelen kenőkés a kiflit csak hosszas könyörgésre vágta ketté, az ujjamat bezzeg egy szempillantás alatt). Borzasztó nyápic vagyok...
Szal kis híján az életem árán fedeztem fel Párizst, de azt kell mondjam: megérte. Ide csak a vonatkozó élményeket írom le, de abból is van elég, és bár most csak az éttermekről írok, meg a könyvekről, de holnap ha lesz rendes nappali fény lefotózom az egész szajrét és felpakolom az összeset.

Ha valaki Párizsban jár, és érdekli a főzés tudománya, gourmet vagy gourmand, netán gasztroblogger, akkor annak kötelező látogatást tennie, sőt mi több, egy egész napot eltöltenie a Lafayette áruház Gourmet részlegében, ahol megtalálható egyszerűen minden! MINDEN! A lila krumplitól kezdve a fehér és tarka padlizsánon át az ehető virágokon keresztül a legfinomabb sonkákig és sajtokig a világ minden tájáról. És aztán még ott vannak azok a kis standok, ahol elvitelre vagy ott helyben fogyasztásra megvásárolható minden nép különleges étele, és akkor a csomagolt élelmiszerekről nem is szóltam. Nekem eddig a londoni Harrod's volt az etalon, de most végleg bebizonyosodott, hogy a Harrod's kutyafüle a Lafeyette Gourmet-hoz képest. Ezt így ki merem jelenteni.
A kedvenc standom a fűszerek, sók és teák stand volt, ami nem állandó tartozéka a részlegnek, hanem egy utazással kapcsolatos rendezvény keretében meghívott cég kiállítása a La Route de Indes-é, és eszeméletlen a kínálatuk. Minden ismert és eleddig ismeretlen fűszer kapható náluk fűszerkeverékek, sófajták, és teák. Egy hosszú asztalon hatalmas kalligrafikus vésett díszítésű tálakon magasra púpozva sorakozik minden gyönyörűség, mint valami keleti bazárban, és bár nem szabadott fotózni, a bolt katalógusában találtam néhány fotót a standról, beszekkenelem majd és feldobom. Különben én vettem fekete sót, meg provancei keveréket, amiben van só, meg hét féle bors, meg fűszerek, és rózsabimbó (a belinkelt honlapon fönt a flashben néha föltűnik ez a provancal keverék a rózsabimbóval), aztán meg rózsaszín sót vaníliával és rózsaszín sót kakaóval. E két utóbbit még fogalmam sincs mire fogom használni, de ilyesmit ugye nem hagy ott az ember lánya. Lehetett választani, hogy pinduri csattosüvegbe vagy kémcsőbe lapátolja a kért terméket az eladó, úgyhogy én az egyszerűség kedvéért kértem ilyet is-olyat is. Fotó coming soon.

Az ebédet az "elfelejtettem a nevét" standon költöttem el, ahol teljesen beleszerettem a farci-félékbe, ami a töltött zöldségek gyüjtőneve. Ettem kis kerek cukkinit, padlizsánt, háromféle színű paprikát, meg paradicsomot töltve valami egészen különlegesen fűszerezett rizses-húsos töltelékkel, de a fűszerek közül csak a fahéjat ismertem fel. Curry és tandori ízesítésű mini csirkefalatnyársat kaptam hozzá köretnek.

A szombati vacsorát, mint azt az előző postban említettem, a Le Café du Commerce-ben költöttük el. A legmelegebben ajánlom mindenkinek, aki arra jár! Gyönyörű háromszintes étterem tele növényekkel és art deco stílusban dekorálva, de nem amolyan dilettáns módon, hanem egyszerűen meghagyták az 1920-as évek eredeti berendezését, ugyanis az étterem 1921 óta működik hatalmas népszerűségnek örvendve. Asztalt foglalni kötelező, ugyanis anékül lehetetlen bejutni, annyira dugig van mindig. De semmi gond, mert az interneten keresztül is lehet foglalni, ha valakinek segítség kell hozzá, csak szóljon bátran.
Franciaországban már megszoktuk, hogy az étlapra csak futó pillantást vetünk, aztán kérdezés nélkül a Plat de jourt rendeljük, amiben még soha sem csalódtunk, de ilyen finomságos napi ajnlatot, mint itt, még soha nem kaptunk. Lefotóztam a napi menüt, és még az előételeket is sikerült, de aztán a következő fogásoknál családom tagjai olyan hévvel vetették magukat az ételre, hogy esélyem sem volt fotózgatni.
Érdemes gourmet menüt rendelni, ami 28 euros-ba kerül fejenként, van benne egy választható előétel a listáról vagy a napi ajánlatból, egy főétel szintén a listáról vagy a napi ajánlatból és egy desszert á la carte. Az ital nincs benne, csak a víz, és érdemes a pincértől borajánlatot kérni. A franciák egyébként soha nem isznak az ételhez üdítőket vagy gyümölcsleveket, általában szénsavmentes ásványvizet vagy csapvizet adnak az asztalra csinos csattosüvegben és vörösbort.

Azt még hozzá kell tenni, hogy ezek az árak még párizsi viszonylatban sem olcsók, inkább elfogadható középkategóriásnak mondanám, de ennél sokkal drágábbakat is láttam. Ha úgy dönt az ember (mint mi is), hogy párizsi tartózkodása alatt egyszer-kétszer hajlandó spendírozni egy nagyobb összeget ilyen különlegességekre, de általában olcsóbban akar étkezni, akkor érdemes kis utcákban eldugott bisztrókba beülni vagy ami nekem mindig bejött még Angliában is ha meleg ételre vágytam, akkor a nagyobb múzeumok étterem (nem büfé) részlegénél körülnézni.
Itt a Loire völgyben egy 28 euros menü botrányosan drágának számítana, vannak olyan kifogástalan kis családias éttermek, ahol ennyi pénzért ketten megebédelünk a férjemmel, borral és borravalóval együtt.

folyt.köv.

Fel a Városba, fel! avagy Bienvenu à Paris!

2007-05-04T18:31:00.000+01:00

Biztos feltűnt némelyeknek, hogy eddig nem rukkoltam elő még egy komolyabb fogással sem, de ez nem marad mindig így. Az a kellemetlen szituáció állt elő, hogy egy alig egy hetes(se) blogot kénytelen vagyok felfüggeszteni egy teljes hétre, mert az van, hogy holnap felutazunk a NagyVárosba. A helyzet a lehető legideálisabb, ugyanis hosszú listám van a boltokról, ahová feltétlenül el óhajtok zarándokolni, amíg a férjem buzgón konferenciál több száz-ezer másik orvossal, akik holnaptól teljesen beborítják majd Párizst, a feleségeikről nem is beszélve, szóval nem lesz útban amíg órákig turkálok például ITT meg ITT, meg még egy rakás más helyen, meg könyvesboltban, viszont este együtt vacsorázunk és nassolunk például ITT, és lesz szabadnap is amit teljesen együtt tölthetünk és kultúrálódhatunk, mert azt is kell. Ráadásul még a rég nem látott drága szüleimmel is randizom a Tour Eiffel alatt, akik a házasságuk 25. évének fordulóját, plusz a szülinapi hétvégéjüket töltik Párizsban, és holnap ilyenkorra ITT van asztalfoglalásunk édes négyesre.
Jövő héten pénteken újra jelentkezem, és mindenről részletesen beszámolok majd, de addig is mindenkinek szépséges tavaszi napokat kívánok, és jó konyhatündérkedést...

Printemps...

2007-05-03T12:02:00.000+01:00

Ez itten epres pudling és fenyőmaggal-fenyőmézzel bolondított epershake.

A férjem még boldogult agglegény korában bolondja volt a porból főzött tejszínízű vagy epres pudingnak, aztán ezt a szokását a házasságba is magával hozta. Hiába tettem elé szebbnél szebb és finomabbnál finomabb portalanított pudingkreációkat, neki csak az Oetker kellett. Itt idegenben is az első teendők között volt a francia pudingpor kipróbálása, ami olyan nagy sikert aratott (nem is teljesen pudingszerű, hanem inkább habos), hogy esélyem sincs kiűzni a konyhámból. Nem mintha akarnám, mert a gyümölcslevest én mindig egy kevés pudingporral szoktam besűrűsíteni, bár arra sokkal alkalmasabb a magyar változat.
Szóval a képen látható pudling csak sima pudling, ezért a továbbiakban nem is szeretnék sok szót vesztegetni rá, nem úgy a shake-re, amit már másfél éve tökéletesítek.

Hozzávalók:
- 15-20 szem friss eper
- 4 gombóc eperfagyi
- tejecske
- durván sok fenyőméz, de tulajdonképpen akármilyen méz megfelel
- egy kevés fenyőmag

Az epret megmosom, megpucolom, darabolom, majd "egygombócfagyi - sokdarabeper - egygombócfagyi - sokdarab..." formában egymásra halmozom a magas karcsú mérőedényemben, csorgatok rá mézet "csak úgy szemre", aztán felöntöm úgy fél-egy deci tejecskével. A botmixerrel összeturmixolom, és utána kóstolás útján ellenőrzöm, hogy elég édes-e már. Általában ami nekem már elviselhetetlenül gej, az az uramnak még szinte savanyú, szóval az övét külön ízesítem. A tetejére dobált fenyőmaggal tálalom, kivéve a képen alant, mert most ki akartam próbálni ezt a pálcikára szúrkált Tagada bogyós dekorációt.

D&co Idée: Marie Claire idées - Hors-Série No.2.

Halbán hál a hallban... Hallod?

2007-05-02T10:14:00.000+01:00

A nagy előszobai szekrényt már jóval a beköltözésünk után szerelték be, mert az ingatlaniroda, aki a lakópark kiadási ügyeit menedzseli egyszercsak hökkent egyet, és úgy döntött, kényszeríti a tulajdonosokat hogy minden lakásba szereljenek be egy plusz gardróbot, hogy a népnek legyen hova tenni a holmiját. Mindenki lelkesen üdvözölte az ajándékot, nálunk meg az a példátlan helyzet állt elő, hogy hirtelenjében nem is akadt semmi a kabátokon kívül amit belepakolhatnék, lévén hogy a Franciaországba hurcolkodásunkat követő hónapokban még viszonylag kevés ezmegaz kódorgott a lakásban. Aztán beköszöntött a karácsony, hirtelen megnövekedett a csecsebecséim száma, és akkor már jól jött, hogy volt hová tennem a dugiajándékokat, meg a duginasihozzávalókat, meg a dugidekokellékeket, meg a karácsonyi lámpafüzért. Aztán az ünnep után szépen becsomagoltam a karácsonyi étkészletet, a csicsás borospoharakat, a tortatartót és minden egyebet és újra rájukzártam a karácsonyi szekrény ajtaját.

Ma viszont kerestem valamit benne egy fotóhoz, és elképedve vettem tudomásul, hogy egy csomag hal alakú bouchées-t véletlenül bent felejtettem még karácsonyról. Mivel a tészta szavatossága már 2007 novemberében lejár, úgy határoztam, hogy késlekedés nélkül felhasználom, nehogy kicsússzunk az időből...
Megkérdeztem a férjemet, hogy máma mihez van kedve, de csak udvariasságból, mert úgyis tudtam, hogy Silvestro-s tonhalhoz van kedve, mint rendesen. Ezt a tonhal salátát Silvestronál ettem először, aki egy albán barátjától vette az ötletet az aszalt paradicsomhoz, míg a kapor saját fejlesztése.

Hozzávalók:
- 2 bouchées
- 1 konzerv olivaolajban áztatott tonhalfilé
- 1 citrom leve
- majonéz
- 4-5 aszalt paradicsom (ha lehet, olajban marináltat használjunk)
- friss kapor

A tonhalról leöntöm az olajat, villával morzsásra nyomkodom, és a citromlével meg a majonézzel egy kellemes krémes, és savanykás ízű masszát keverek belőle. Közbe hozzáadom a kaprot és a kis cafatokra szabdalt paradicsomot, majd egy-két órán keresztül hagyom pihenni a hűtőben, hogy összeérjenek az ízek. A sütőben kissé felmelegített bouchées-ba csak közvetlenül tálalás előtt töltöm, mert különben könnyen szétázik a tészta, tapasztalatból mondom...

Idényleges...

2007-05-01T20:47:00.000+01:00

Hozzávalók:

- madársaláta
- eper v. málna
- fűszeres olivaolajban marinált feta
- pirított fenyőmag

Csak egymásra halmozom a "kicsi a rakás nagyobbat kíván" szellemében.

Idée: Marianne Paquin: Cueillez c'est prêt!

VKF! #4 - A reggeli

2007-04-28T09:18:00.000+01:00

Az új fényképezőgép vásárlásával végre eljött az idő, hogy megalkossam a várva várt és hőn áhított francia gasztroblogom, mely abszolút hiánypótló és tátongó űrt hivatott betölteni a magyar éterben.

Vajh' mivel tudnám jobban reklámozni magam, ha nem azzal hogy bekapcsolódom a chili&vanilia pontosan-nem-tudom-mióta tartó Vigyázz, kész, főzz! című sokfordulós gasztrojátékába, azon belül is Mamma fordulójába, a negyedikbe.
AZAZ
csak bekapcsolódnék, ha nem késtem volna le róla két egész nappal...

Na, mindegy-mindegy, máskor szemfülesebb leszek, a lényeg végsősoron mégiscsak az, hogy létrejött a blog, és szeretettel üdvözlök mindenkit aki véletlenül erre ténfereg.

A reggeli, amivel beneveztem volna, tulajdonképpen egy klasszikus tojás-szalonna kreáció franciásan bolondítva pohárban. A franciák amúgy is mindent szeretnek poharakba tuszkolni a dekoratív csíkozás szellemében, nem meglepő hát, hogy több cég is piacra dobta a hőálló üvegből készült ramequin-t (a szokványosnak mondható cserépanyagú mellett, amit főleg szuflék vagy krembrülé készítésre használnak), többféle méretben és formában, magas sütőtűrőképességgel.
Bevallom férfiasan, hogy a képen látható spenótos-tükörtojáshoz a spenótot én mindig surgelés veszem, mert ők fokhagymás sajtkrémmel keverik ki és nincs benne tartósítószer, és nem büdösítem be a lakást és még magyarázkodhatnék itt egy darabig, de az az igazság, hogy kényelmes és nagyon finom.
Tehát egy kocka spenótot átrakok a hűtőbe előző este, majd reggel kivajazok négy ramequin-t, belelapátolom a spenótot és mindegyikre ráütök egy-egy tojást. Sózom, borsozom (csak a férjemét, mert én csupa kitüés leszek a borstól), és még beledobok egy kis darab vajat. A 180 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütöm, közben sonkát pirítok, és kétszersülttel tálalom.

UPDATE: Mamma kedvességének jóvoltából még így megkésve is benevezhettem, szal akkor be vagyok nevezve! Hurrá!

Idée: Marie Claire idées No.62.